Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1785
Ferenc pápa a bahreini székesegyházban: Az egység a különbözőségekben rejlik
November 4-én Awaliban, az Arábiai Miasszonyunk-székesegyházban a Szentatya részt vett és beszédet mondott az ökumenikus találkozón, amelyen számos egyház és keresztény közösség képviselője imádkozott együtt a békéért.
Az örök emberszeretet nevében – A Katolikus Karitász ismét adományt vitt Nagyszőlősre
Két irányból ékeztek a kárpátaljai Nagyszőlősre az adományt szállító mikrobuszok november 3-án. A Katolikus Karitász Budapestről, a Gyulafehérvári Caritas Marosvásárhelyről indított egy-egy szállítmányt. A célpont a nagyszőlősi árvaház volt.
Püspöki áldásban részesült a komlói Szent Borbála-templom és közössége
Megújult az 1937-ben épült és Szent Borbála, a bányászok védőszentje tiszteletére felszentelt komlói katolikus templom homlokzata a rajta látható Krisztus-ábrázolással, az épület árkádsora és az oda felvezető lépcsősor. A templomot…
Elkezdődött a felkészülés a 2024-es ecuadori nemzetközi eucharisztikus kongresszusra
A nagyszabású egyházi eseményre, amelynek legutóbb Budapest adott otthont, legközelebb 2024-ben Ecuador fővárosában, Quitóban kerül sor. Ferenc pápa 2021 márciusában adta hozzájárulását ahhoz, hogy a dél-amerikai ország rendezze meg az…
Egyházmegyei találkozót tartottak kántoroknak Temesváron
Október 29-én, szombaton tartották a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye kántorainak találkozóját a temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Központ termében. A találkozót Bajkai-Fábián Róbert, a Szent György-székesegyház orgonistája, Cristian Roșoagă, a temesvár-józsefvárosi plébánia…
Ferenc pápa a bahreini vallásközi találkozón: Legyünk közösen az együttélés prófétái
Ferenc pápa a Bahreini Királyságban tett apostoli útján november 4-én beszédet mondott a Bahreini Fórum a Párbeszédért: Kelet és Nyugat az emberi együttélésért című találkozó zárórendezvényén a sakhiri királyi palota…
Teremtésvédelmi kalendárium – Enyészet hava
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal annak járunk utána, hogyan ragadjuk meg a szárnyas időt, ami a környezetünket illeti.
Megújult a pilinyi Mindenszentek-templom
A Nógrád megyei Pilinyben a templom búcsúünnepén, november 1-jén Marton Zsolt váci megyéspüspök megáldotta a felújított Mindenszentek-templomot.
Együttműködési megállapodás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a GRÁNIT Bank között
A pénzügyi tudatosság fejlesztése, edukációja érdekében írt alá együttműködési megállapodást az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektora és a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója november 3-án Egerben.
Webber Requiemje hangzott el a halottak napi szentmisén a budapest-terézvárosi templomban
A budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban halottak napján, november 2-án este liturgia keretében először hangzott el Andrew Lloyd Webber Requiem című gyászmiséje a Budapesti Operettszínház ének- és zenekara, művészei és…