Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1788
„Ezt az embert vasból gyúrták” – Borromeo Szent Károly
Carlo Borromeo milánói bíboros-érsek a tridenti zsinat határozatainak első végrehajtója volt. Ünnepét halálának emléknapján, november 4-én tartja a Katolikus Egyház. Nevéhez fűződik Jézus halotti leplének Torinóba vitele.
Útravaló – 2022. november 4.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2022. november 4.
Hogy örömhírrel induljon minden – Lk 16,1–8
Ferenc pápa megérkezett a Bahreini Királyságba
Ferenc pápa a történelemben az első pápa, aki Bahrein földjére lép. A pápai repülőgép magyar idő szerint szállt le az Awalitól körülbelül öt kilométerre dél-délnyugatra fekvő Sakhir repülőtéren. Itt került…
Oktatás, kultúra, kutatás – Megáldották a budapesti örmény katolikus lelkészség új épületrészét
November 2-án Rafael Péter Minászján örmény katolikus pátriárka és Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta az örmény katolikus közösség új kulturális és oktatási célú helyiségeit a lelkészség budapesti, Orlay utcai épületében,…
Ferenc pápa afrikai egyetemistákkal találkozott az online térben
A „Hidak építése Afrikában” elnevezésű online találkozón Ferenc pápa néhány afrikai diákkal folytatott párbeszédet november 1-jén. Annak a reményének adott hangot, hogy jövőre ellátogathat Afrikába. E témákban folyt a kérdezz-felelek:…
Hogyan olvassuk ma a Természet könyvét? – Teológus és biológus párbeszédben a Sapientián
A „Természet könyve” témáról tartott előadást október 27-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán Bagyinszki Ágoston OFM és Mészáros Lukács, a szentendrei Ferences Gimnázium Pro Progressio díjas tanára. Az előadást megtisztelte…
„Isten sokszor oldalba vágott” – Megjelent Bono, a U2 zenekar énekesének önéletrajza
November 1-jén jelent meg a U2 ír zenekar énekese, Bono (polgári nevén Paul David Hewson) önéletrajza. Az énekes hívő kereszténynek vallja magát, apja katolikus, anyja anglikán volt. Mióta 2016 telén…
Főpásztori szentmisék halottak napján egyházmegyéinkben
November 2-án, halottak napján a főpásztorok is megemlékeztek egyházmegyéik halottairól, elhunyt papjairól és főpásztorairól. A szertartásokról közlünk összefoglalót az egyházmegyék beszámolói alapján.
Ferenc pápa beszélgetése a Rómában tanuló papnövendékekkel és papokkal (I. rész)
Október 24-én a Szentatya a Rómában tanuló papnövendékekkel és papokkal találkozott és beszélgetett. A kérdések és a válaszok teljes leiratát – amit magyar fordításban két részben közlünk – a Szentszék…