Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1848
Élete utolsó évei eufóriában teltek – Ortutay Mária emlékezik édesapjára, Ortutay Elemérre
A Parma fidei – Hit pajzsa díjat idén a határon túlról a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ kapta, az az intézmény, amely híven őrzi Ortutay Elemér (1916–1997) kárpátaljai görögkatolikus lelkész…
Pizzaballa érsek a keresztények elleni támadásokról Izraelben: „Aggódunk, de nem félünk”
Pierbattista Pizzaballa, a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus vezetője a Mária Rádiónak adott nyilatkozatot március 27-én a zsidó és iszlám szélsőségesek által a közelmúltban Jeruzsálemben és Názáretben – a ferences és szalézi…
Ima Magyarország békéjéért – Szélesedik a lelkiségi mozgalmak által kezdeményezett összefogás
Egy éve zajlik a közös rózsafüzér-imádkozás Magyarország békéjéért három lelkiségi mozgalom, az Emmánuel Közösség, a Szeretetláng Mozgalom és a Szociális Testvérek Társasága kezdeményezésében. Az összefogás egyre szélesebb tömegeket szólít meg,…
Ferenc pápa gyógyszeradományt küld Törökországba a földrengés sérültjeinek
A pápa tízezer doboz gyógyszert juttat el Törökországba, hogy segítse a súlyos februári földrengésben megsérült emberek felépülését. Konrad Krajewski pápai főalamizsnás Törökország szentszéki nagykövetségével együttműködve küldte el a gyógyszereket. Eközben…
Útnak indították a Magyarország Passió programot: országszerte 18 előadás jön létre
A Magyarország Passió program keretében, melynek médiatámogatója az Új Ember hetilap és a Magyar Kurír portál, az idén passiójáték-szervező képzés indult, és ennek eredményeként 18 új passiójáték jön létre az…
A határon túli magyarokat is bevonja az Emlékhely Névtér bővítésébe a Nemzeti Örökség Intézet
A határon túli magyar közösségek segítségét kérte Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) főigazgatója a Kárpát-medencei magyar emlékhelyek feltérképezéséhez és az adatbázis bővítéséhez. Március 22. és 24. között a…
Külön útvonalat alakítottak ki a zarándokoknak és az imádkozó híveknek a Szent Péter-bazilikában
A Szent Péter-bazilikába való bejutás gyorsabbá és egyszerűbbé tétele érdekében az imádkozni és a szentségekben részesülni kívánó hívek számára március 28-tól kísérleti céllal új beléptető kapu nyílt a Szent Péter…
Főpásztori látogatás a bánrévei katolikus iskolában és tagintézményeiben
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Serényfalván, a Szent Mihály Katolikus Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolájában kezdte főpásztori látogatását Ternyák Csaba egri érsek március 29-én. Ezt követően az anyaintézményben, a bánrévei Szent Mihály…
Francia püspökök a tüntetésekről: Riasztó tünetei annak, milyen állapotban van a társadalom szövete
A francia püspökök mély aggodalmukat fejezik ki az erősen feszült légkör, a franciaországi nyugdíjreform elleni, sokszor erőszakos tüntetések miatt. A Francia Püspöki Konferencia (CEF) elnöke, Éric de Moulins-Beaufort beszélt erről,…
Ferenc pápa Twitter-üzenete március 30-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán, miután előző nap légúti fertőzéssel kórházba került.
