Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1854
Katedrálist építeni, együtt – Közösségfejlesztési szakmai nap a Sapientián
egyMásra utalva – Közösség- és szervezetfejlesztés az egyházakban címmel rendezte meg idei tavaszi szakmai napját a Sapientia Szerzetesi Hittudomány Főiskola március 18-án Budapesten. A konferencián Michael Wallace Banach érsek, apostoli…
Názáretben támadás ért keresztény iskolákat és rendházakat
Március folyamán rálőttek a ferences szerzetesnővérek iskolájára és kolostorára, maszkos férfiak hatoltak be a szalézi nővérek rendházába. Másutt a szentmisét szakították félbe azzal a kéréssel, hogy olvassák a Koránt. Giacinto-Boulos…
Személyes szeretettel másokért – A Katolikus Karitász 2023-ban is számít az adója 1%-ára
A Katolikus Karitász, a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete több mint 80 éve segíti a rászorulókat és a nehéz helyzetben élőket országszerte és határon túl. A Karitászt Támogató Alapítvány a…
Istenre figyelni és önmagunkat adni – Kolozsvári egyetemisták találkozója Kovács Gergely érsekkel
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) szervezésében találkozott a Kolozsváron tanuló egyetemi hallgatókkal és közösségük lelkészeivel március 23-án.
Igen az életre – Egyházmegyei női lelkinapot tartottak Nyíregyházán
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe alkalmából rendezett női lelkinap mintegy négyszáz résztvevőjét március 25-én a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A rendezvényen Keresztes Ilona életvédő, Prima Primissima díjas…
Éljünk a hit tanúságtételében – Megújult a tabajdi Szent Kereszt felmagasztalása templom
Ünnepi szentmise keretében áldotta meg március 17-én Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a felújított tabajdi Szent Kereszt felmagasztalása templomot. A főpásztor szentbeszédében a szamariai asszony és Jézus találkozásának történetén keresztül kiemelte:…
Kiállítás nyílt a Szent Kristóf Ház gondozottjainak alkotásaiból Székesfehérváron
Március 23-án nyitották meg a székesfehérvári Szent Kristóf Házban nappali ellátásban részesülő, megváltozott munkaképességű fiatalok alkotásaiból összeállított kiállítást.
Rendhagyó ének-zene óra a Muzsikás együttessel Nyíregyházán – KÉPRIPORT
Népdalt énekelve várták a Muzsikás együttest a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjai március 22-én.
Mit lehet tenni az élelmiszer-pazarlás ellen? – Magyar és belgiumi diákok közös projektje
A Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum 2020 óta közös projekten dolgozik a dilbeeki Regina Caeililyceum diákjaival. Az Európai Uniós SchoolFoodLab Erasmus+ projekt témája a fenntartható élelmiszer-gazdálkodás. A belga diákok…
Ahol geológia és teológia összeér – Látványtár készült a Pannonhalmi Főapátság ásványgyűjteményéből
Szent Benedek ünnepén, március 21-én a Pannonhalmi Főapátság bemutatta azt a látványtárat, amelyben a monostor ásványtárának legjelentősebb darabjait helyezték el. A teljes gyűjtemény mintegy 4500 darabot számlál, amivel az ország…
