Ferenc pápa Twitter-üzenetei január 30-án
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Január 25-én, szerdán fogadta Ferenc pápa az Egyházak és Vallási Szervezetek Összukrán Tanácsának húszfős küldöttségét. Az általános kihallgatás miatt a pápa csak röviden tudott szólni hozzájuk. A tanács tagjai megkapták azt a kötetet, mely a Szentaty…
Az Új Ember/Magyar Kurír és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésében Küzdelem a lelkekért címmel cikksorozatot indítunk az ateista pártállam egyházakkal kapcsolatos tevékenységéről a hatvanas évek Magyarországán. Az első írást az alábbiakban kö…
Új felfedezéssel zárult a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár erdélyi fejedelmeket ábrázoló festményeinek digitalizációja, az intézmény Facebook-oldalán január 27-én megjelent közlemény szerint. A képek sajátos kronológiába illeszkednek, az Erdélyi Fej…
Idén ünneplik a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalapításának és a Szent Anna-templom székesegyházi rangra emelésének 30. évfordulóját. Ehhez kapcsolódóan február 22-én, hamvazószerdán veszi kezdetét az egész napos szentségimádás, amit a rá következ…
A pápa hangsúlyozta a nők és a lányok méltóságának védelmének és a velük való törődés fontosságát, amikor január 27-én, csütörtökön beszédet intézett A vallásközi találkozás kultúráját építő nők elnevezésű nemzetközi konferencia résztvevőihez….
–A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében az ökumenikus imahét a munkácsi Szent Márton-székesegyházban tartott imaórával kezdődött január 23-án. Ungváron január 25-én a Szent György plébániatemplomban imádkoztak együtt a felekezetek….
Több százan kísérték utolsó útjára a dél-spanyolországi Algecirasban két napja meggyilkolt spanyol sekrestyést január 27-én, pénteken – adta hírül az MTI. José Ignacio Landaluce, Algeciras polgármestere a helyszínen újságíróknak elmondta: a város úgy t…
A keresztény egységért tartott imanyolcad keretében január 25-én este Temesvár öt vallásfelekezetének és keresztény közösségének fiataljai, a felekezetek papjai és képviselői imádkoztak együtt a város evangélikus templomában. Az imaalkalmon Pál József …
A jelenlegi szegedi Szent Rókus-templom egykor – a dóm elkészülte előtt – a székesegyház, a püspöki központ szerepét is betöltötte az egyházmegyében. A mai templomról és történetéről Kretovics László plébános beszélt a Délmagyar Csongrád-Csanád megyei …