A fájdalom szépsége – Iancu Laura: A vágány mellett
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Váci Egyházmegye által közösen működtetett diakónusképző intézet tájékoztató napra hívja a diakonátus iránt érdeklődőket február 4-én Máriabesnyőre, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házba….
A Kaposvári Egyházmegye alapításának 30. évfordulója méltó megünnepléséhez A templom, ahol otthon vagyok címmel fotó- és művészeti pályázatra hívják az egyházmegye területén élő hittanos gyerekeket, fiatalokat, valamint a téma iránt érdeklődő felnőttek…
Január 23-án emlékezik az Egyház Szent Marianne Cope-ra, aki Damien de Veuster atya mellett szolgált Molokai szigetén (Hawaii) a leprás betegek között. Marianne nővért 2012-ben XVI. Benedek pápa avatta szentté.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 3,22–30
Sivár, hűvös, távolságtartó – az első benyomás alapján ezek a szavak jutottak eszembe Mácsai István képei láttán, amint beléptem a kiscelli kastély egykori templomába, amely ma hatalmas kiállítótérként működik. Valamivel később rájöttem, hogy Mácsai al…
Január 22-én, Isten igéjének vasárnapján a Szentatya annak fontosságáról beszélt a déli Úrangyala elimádkozásakor, hogy mindannyiunknak el kell hagynunk valamit ahhoz, hogy teljesen igent mondhassunk Jézusra, hogy életünket teljességben és igazi örömbe…
A Gregorián Társaság alapítóját, a 95 éves Béres Györgyöt köszöntötték tisztelői és tanítványai január 21-én délelőtt Budapesten, a belvárosi ferences templomban. A liturgikus zenei szolgálatot a szintén általa életre hívott Schola Gregoriana Budapesti…
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.