Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 2103
Célba ért a Máltai Szeretetszolgálat idei utolsó segélyszállítmánya Ukrajnába
A karitatív szervezet adományait a háború kezdetétől a Waberer’s csoport leányvállalata, a WSZL szállítja. A segélyek szállítására önként jelentkeztek a cég munkatársai. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) stratégiai partnereként a…
Hogy a Szentírás is olvasson minket – Bemutatták a napi elmélkedéseket segítő kötetünket
December 12-én délután Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben (KPI) mutatták be az Isten szava minden napra 2023 című kötetünket. Szőke Péter, a Sant’Egidio Közösség budapesti felelőse a szerző, Vincenzo Paglia…
Egyszerre szent és mindig tisztulásra szorul – Dogmatikus konstitúció az Egyházról
Szent XXIII. János hatvan éve – 1962. október 11-én – nyitotta meg a római Szent Péter-bazilikában a II. Vatikáni Zsinatot. Az évforduló kapcsán a zsinati dokumentumokról indítottunk sorozatot. Gájer László,…
Püspöki áldás az etyeki templom és udvara felújított részeire – KÉPRIPORT
Mészáros Péter plébános meghívására december 11-én Spányi Antal megyéspüspök mutatott be szentmisét Etyeken, melynek keretében megáldotta a Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom és a templomudvar felújított részeit.
A zágrábi Páduai Szent Antal-templomot basilica minor rangjára emelték
Szeplőtelen fogantatás ünnepén, december 8-án a horvát főváros Páduai Szent Antal-templomát ünnepi szertartás keretében kisebb bazilika címmel tüntették ki. A horvát minorita szerzetesek által vezetett templom jelentős lelkipásztori szolgálatot tölt…
A Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központba látogatott Varga László megyéspüspök
December 11-én Varga László megyéspüspök látogatott el a kaposvári Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központba. A látogatás alkalmával a főpásztort elkísérték az ÉLSZ imacsoport tagjai és barátai, akik zenével, prózával és…
Gyulafehérvárra érkezett a betlehemi békeláng
December 12-én a gyulafehérvári római katolikus érsekségre is megérkezett a betlehemi békeláng, amelyet a Romániai Magyar Cserkészszövetség tagjai hoztak el Bécsből.
Csendesség, fohász, isteni jelenlét – Tíz éve szentelték fel a Honvédkórház ökumenikus kápolnáját
Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök hálaadó szentmisét celebrált december 8-án, csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK, ismertebb nevén Honvédkórház) ökumenikus kápolnája felszentelésének tizedik évfordulója alkalmából, az egészségügyi…
Ferenc pápa Twitter-üzenete december 13-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Mikulás? Santa? Angyal? Kisjézus? – Amerikai magyarok karácsonyi készülődése
„Az Egyesült Államok keleti partján élő, különböző hátterű (az USA-ban, Magyarországon és Erdélyben született vagy felnőtt) és különböző generációkat képviselő tizenkét magyar családot kérdeztem meg adventi, karácsonyi szokásaikról” – Amerikában…
