Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 221
Wilfrid Stinissen OCD: Mária a Bibliában és az életünkben
Wilfrid Stinissen (1927–2013) a belgiumi Antwerpenben született. 1944-ben lépett be a kármelita rendbe. 1967-ben elöljárói Svédországba küldték, hogy társalapítója legyen egy kis szemlélődő közösségnek. A lelki életről szóló számos könyvéből…
Ferenc pápa befejezte belgiumi apostoli látogatását, és hazaért a Vatikánba
Ferenc pápa szeptember 26. és 29. között, 46. külföldi apostoli útja során Luxemburgban és Belgiumban tett látogatást.
Pálos kilátások Balatonszemesen – Mórocz Viktor vezetésével a Mindszent-kolostornál
A téma legjobb ismerőjével, Mórocz Viktor alpolgármesterrel, a Balatonszemesi Pálos Örökség projekt vezetőjével jártuk be a tanösvényt és az egykori kolostor területét, ahol a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régésznövendékei Papp…
Mindszenty látogatása Fűzfőgyártelepen – Érsekségi ékességek (128.)
A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra és a kulturális értékek gondozását, ezek méltó bemutatását, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozatban ismerteti őket honlapján. Ezúttal Mindszenty József veszprémi…
Szentmisével zárult a KATTÁRS – Jövőre a Váci Egyházmegye lesz a rendező
„Kifejezetten is meg kell hirdetnünk és tanítanunk kell katolikus keresztény hitünket, mert nincs más név az ég alatt, csak Jézus Krisztusé, ő az ember megváltója, benne van üdvösségünk” – emelte…
Egymilliomodik látogatóját ünnepelte a pécsi püspökség
2014 májusában nyitotta meg kapuit a turisták előtt a pécsi püspökség, és azóta több mint egymillióan váltottak jegyet valamelyik épületének megtekintésére. A mérföldkő méltó megünneplésére a Pécsi Egyházmegye nyereményjátékot hirdetett;…
Liturgia és olvasás: felolvasás
Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Ferenc pápa beszéde a leuveni egyetem hallgatóihoz: Az igazság megtaláltatja magát!
Szeptember 28-án délután a Szentatya egyetemi hallgatókkal találkozott a leuveni katolikus egyetemen (Université Catholique de Louvain). Megérkezésekor a UC Louvain rektora, a KU Leuven rektora, Malines-Brüsszel érseke mint nagykancellár, Ottignies-Louvain-la-Neuve…
Útravaló – 2024. szeptember 29., évközi 26. vasárnap
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2024. szeptember 29., évközi 26. vasárnap, elvándorlók és menekültek világnapja
Hogy örömhírrel induljon minden – Mk 9,38––48