Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 236
Figyeljünk a Lélek hangjára a másik ember szaván keresztül – Kocsis Fülöp érsek a szinódusról
Az októberi püspöki szinódus hét magyar résztvevője riportsorozatban mutatja be a Vatikáni Rádió magyar adásában személyes tapasztalatain keresztül a megbeszéléseket. Október 21-én, kedden Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita osztotta meg gondolatait…
Boldogok, akik sírnak
Évközi 30. vasárnap, missziós vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 10,46–52)
Takács-Sánta András: Világeleje
A könyv szerzője humánökológus, az ELTE docense, a helyi ökoközösségeket segítő Kisközösségi Program () szakmai vezetője. Bő huszonöt éve foglalkozik hivatásszerűen az ökológiai válsággal és a kiútlehetőségekkel. Most megjelent kötete…
Isten akaratának közös keresése útján – Lukács János SJ előadása a pécsi egyházmegyei
A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemének őszi sorozatában folytatódik a tavasszal megkezdett, Az Egyház mint krisztusi közösség – meghívó, befogadó és megtartó című kérdéskör értelmezése. Október 16-án Lukács János SJ, a jezsuita…
Máté meghívása – Új művészeti alkotás a győri püspökség udvarában
Október 22-én áldotta meg Veres András győri főpásztor a püspökség udvarának egyik belső ablakfülkéjében elhelyezett, Máté meghívása című művészeti alkotást. A 124×87 centiméteres elektrográfia Gyarmati András főrestaurátor alkotása.
A Kegyeleti és Emlékhely Bizottság görögkatolikus papok sírjainak felkutatásához kéri segítségünket
A Görögkatolikus Metropólia Kegyeleti és Emlékhely Bizottságát 2022-ben hozta létre Kocsis Fülöp érsek-metropolita, mert egyre több visszajelzés érkezett a főpásztorokhoz elhanyagolt vagy felszámolt papi sírokról. A sírok felkutatásával, rendbetételével és…
Szobrok párbeszéde – Babits és Nemes Nagy néhány verséről
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Útravaló – 2024. október 26.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.
Mai evangélium – 2024. október 26.
Hogy örömhírrel induljon minden – Lk 13,1–9
Az ökumenizmus kezdeteiről és a vatikáni–magyar kapcsolatokról – Az Ut Unum Sint nemzetközi konferen
Az Ut Unum Sint Ökumenikus Kutatócsoport október 24-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán megtartott nemzetközi konferenciája a keresztény egységtörekvések kezdeti időszakáról és a 20. század elejei vatikáni–magyar kapcsolatokról…