Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 239
„Hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy életre keljen az emberi szívekben” – Lektoravatás Kaposváron
Október 20-án, missziós vasárnapon a kaposvári Szent Kereszt-templomban Varga László megyéspüspök ünnepi szentmise keretében huszonöt jelöltet avatott lektorrá a Plébániai Unióhoz tartozó négy plébániáról (Kaposvár donneri városrész, Kaposszerdahely, Szentbalázs, Zselickislak).
Az audiencián Ferenc pápának énekelt, ma az Il Gesù-templomban koncertezik a Szent Angéla Kórus
A budapesti Szent Angéla Kórus október 22–27. között Rómában tartózkodik. Október 23-án, szerdán Liszt Ferenc Salve Regina című művét adták elő Ferenc pápa előtt az általános kihallgatáson a Szent Péter…
Aranymiséjét ünnepelte Mándy Zoltán Pál címzetes apát, pápai prelátus Miskolcon
Mándy Zoltán atya október 6-án mutatta be aranymiséjét az Avas-Déli Római Katolikus Plébániához tartozó, az Isteni Ige oltalmába ajánlott templomban, amelynek építésében a jubilánsnak is kiemelkedő szerepe volt.
Fernández bíboros: További lépéseket kell tenni a nők szerepének megerősítésére az Egyházban
Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa október 21-én, a szinódus délelőtti általános kongregációs ülésén felszólalásában kiemelte: a pápa úgy látja, a női diakonátus kérdésére a válasz „nem érett…
Felszentelték a vajdasági Mohol kétszáz éves templomát
Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök ünnepi szentmise keretében szentelte fel a moholi Szent György-templomot október 19-én, szombaton.
Perinatális gyász – A láthatatlan veszteség
A perinatális gyász olyan veszteség, amelyet a szülők élnek át, amikor gyermeküket a terhesség alatt, a szülés során vagy közvetlenül születés után veszítik el. Demeter Tímea orvos, tanácsadó, gyászkísérő írása.
„Minden fát a maga gyümölcséről…” – Teremtésvédelmi konferenciát rendeztek Budapesten
A Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) teremtésvédelmi projektje keretében, közel kilencven résztvevővel valósult meg október 17-én a Minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg…
Könnyező Szűzanya-imaestet tartottak a papi és szerzetesi hivatásokért Győrben
Október 17-én papi és szerzetesi hivatásokért kérték a Könnyező Szűzanya közbenjárását a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Ternyák Csaba érsek megáldotta a felújított felsőhámori templomot
Október 20-án, szentmise keretében áldotta meg az Egri Főegyházmegye főpásztora a felújított katolikus templomot Felsőhámorban.
A bécsi magyar görögkatolikus lelkészség várja az Ausztriában élő híveket
Az egy éve alakult bécsi magyar görögkatolikus lelkészség szeretettel várja azon Ausztriában élő és/vagy dolgozó magyar görögkatolikusok jelentkezését, akiknek fontos hitük megélése, a görögkatolikus közösséghez tartozásuk. A keleti rítus iránt…