Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 262
Ferenc pápa katekézise: A hit megszabadít attól a félelemtől, hogy a halállal mindennek vége
A Szentatya október 16-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében folytatta katekézissorozatát, melynek címe: A Lélek és a Jegyes. A Szentlélek vezeti Isten népét Jézushoz, a mi reménységünkhöz.…
Ferenc pápa Twitter-üzenetei október 16-án
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Üres ígéretek: még mindig nem kapta vissza az ukrán katolikus egyház a kijevi Szent Miklós-templomot
Miközben összesen negyedik, a Vatikánban pedig harmadik alkalommal találkozott Volodimir Zelenszkij és Ferenc pápa október 11-én, és Ukrajna elnöke a világ legnagyobb keresztény egyházának fejétől is azt kérte, hogy támogassa…
Megújulni az imádságban – Szegeden tartották az országos karizmatikus találkozót
A Péter első leveléből vett „Mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét” (1Pt 1,8–9) mottóval rendezték meg október 12-én, szombaton a szegedi Városi Sportcsarnokban…
Családakadémiai képzés indult a Pécsi Egyházmegyében
Az idén 25 éves Családakadémia keretében kétéves előadóképzés indult a Pécsi Egyházmegye támogatásával, a Magyar Schönstatt Családmozgalom koordinálásában. Kilenc házaspár kezdte meg a kurzust október 5–6-án Máriagyűdön. A képzés elvégzése…
Ferencesek Dél-Libanonban – Toufic Bou Merhi OFM tanúságtétele
A közel-keleti konfliktus átterjedése Dél-Libanonra több száz civil áldozatot követelt és több ezer embert kényszerített arra, hogy elhagyja otthonát. A türoszi ferences közösség megnyitotta kolostorát, hogy befogadja a bombázásokat túlélt…
A Katolikus Tábori Püspökség ünnepe a budapest-tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya-templomban
A budapest-tisztviselőtelepi plébániatemplom felszentelésének 93. évfordulóján, a templom védőszentjének ünnepén Magyarok Nagyasszonya tiszteletére mutattak be szentmisét a Magyarországi Katonai Ordinariátus lelkészei október 13-án, vasárnap. A búcsúi szentmise főcelebránsa és szónoka…
Új elnökséget választott az ukrajnai női szerzetes-elöljárók konferenciája Kárpátalján
Az Ukrajnai Római Katolikus Egyház női szerzetesrendjeinek és az apostoli élet társaságainak elöljárói szokásos évi konferenciájukat Kárpátalján, a Pósaházi Szent József Lelkigyakorlatos Házban tartották meg. A szerzetes-elöljárók konferenciájának XXIII. plenáris…
Tusor Péter bemutatta a Német–Magyar Pápai Kollégium szentelési anyakönyvét a Vatikáni Rádióban
A kétnyelvű kötet címe magyarul: A római Német–Magyar Kollégium szentelési anyakönyve. A magyarországi hallgatók szentelési bejegyzései (1599–1713). A Vatikáni Rádió magyar nyelvű műsorában Tusor Péter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)…
Hivatástisztázó napokat tartottak a szaléziak Péliföldszentkereszten
A szaléziak hivatáspasztorációs bizottsága szeptember 13–15. között Péliföldszentkereszten szervezte meg a „Doboma” , azaz „Dobd be magad – Lépj előre hivatásod felfedezésében” találkozót olyan fiatal fiúk számára, akik hivatásukat keresik,…