Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 27
Útravaló – 2025. november 3.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Kovács Zoltán, a budapesti Szent István-bazilika helyettes plébánosa ad útravalót.
Mai evangélium – 2025. november 3.
Hogy örömhírrel induljon minden – Lk 14,12–14
Leó pápa homíliája halottak napján: Örvendezni fogunk Jézussal és elhunyt szeretteinkkel
November 2-án, halottak napján délután a Szentatya a római Verano temetőben mutatott be szentmisét. A temetőbe érkezésekor egy csokor fehér rózsát helyezett el az egyik sírra. A szertartáson mintegy kétezerötszáz…
Ha dicsérték, elpirult, mint egy diák – Jókai 200 kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Szinte közhelyesnek tűnik Jókairól írni, hiszen annyi mindent elmondtak már róla a halála óta eltelt mintegy százhúsz évben. Jól ismerhetjük regényeit, életének legfontosabb állomásait, két feleségéhez fűződő kapcsolatát is sokszor…
Kik az oktatás védőszentjei, kik az egyháztanítók?
XIV. Leó pápa november 1-jén Szent John Henry Newmant az egyház tanítójává nevezte ki, aki Aquinói Szent Tamás mellett az oktatás védőszentje is lett egyben. A Romkat erdélyi hírportál összeállításából…
Leó pápa felemelte a hangját Szudánért: Tűzszünetre és humanitárius folyosókra van szükség
Az Úrangyala imádság végén november 2-én XIV. Leó békét kívánt az országnak, ahonnan borzasztó hírek érkeznek mészárlásokról, fegyvertelen civilek elleni támadásokról. Szót emelt Tanzánia békéjéért is.
A teológia mindenkié – Nyílt napot tart a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) nyílt napra várja leendő hallgatóit november 12-én.
Mindenszentek ünnepe egyházmegyéinkben
A katolikus hívek november elsején országszerte együtt emlékeztek az Egyház minden szentjére: azokra a megdicsőült lelkekre, akik életükkel példát mutattak a krisztusi szeretet megélésére. A püspöki székhelyeken bemutatott ünnepi szertartásokról…
Hogyan segítsünk azoknak, akik elvesztették egy szerettüket?
Babai-Szénégető Adrienn mentálhigiénés szakember, gyászcsoport vezető, jogtanácsos és Sebestyén Katalin lelkész, lelkigondozó, szupervizor, a Hétszépség Női Kör vezetője segítő szakemberként osztották meg gondolataikat az Új Város online magazinnal azzal kapcsolatban,…
Márton napi jótékonysági vacsora Szentkúton a ferences szegénygondozó nővérek szolgálatának javára
November 15-én, szombaton Szent Márton püspök és hitvalló ünnepéhez kapcsolódóan jótékonysági vacsorát rendeznek a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, melynek célja az esztergomi Speciális Gyermekotthoni Központ Általános Iskola és Szakiskola Bibliakör missziós…
