Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 381
Szabó József László: Füveskönyv – Kavics a bakancsban, pogácsa a tarisznyában
A szerző római katolikus pap, író. A Kairosz Kiadónál megjelent könyve keresztény reflexió korunk civilizációs gondjaira. „Természetesen arról a keresztény szintről nézve, ahová eljutottam, kaviccsal a bakancsban, de pogácsával a…
Jézusra nézünk, ő meg miránk – Városi keresztutat tartottak Nyíregyházán és Debrecenben
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében több településen is tartanak szabadtéri keresztutat. Nyíregyházán március 23-án, szombaton a Vasgyár utcai Szent Antal-kápolnától indult az imádkozó közösség, Debrecenben pedig virágvasárnap tartottak ökumenikus városi keresztutat. Mindkét…
Jézus szenvedéstörténete Pécs-Tettyén – KÉPRIPORT
A jeruzsálemi bevonulástól Jézus feltámadásig mutatták be a nagyhét és húsvét eseményeit március 14-én, virágvasárnap az érdeklődőkkel megtelt pécsi Tettye parkban.
Isten szolgálója Bódi Mária Magdolnára emlékeztek Litéren
A „Mindszenty 80” emlékévben, március 23-án délelőtt megemlékezést tartottak Bódi Mária Magdolna tiszteletére Litéren, a vértanúságot szenvedett fiatal munkáslány még élő családtagjai, Udvardy György veszprémi érsek, plébánosok, Balatonalmádiból kerékpárral érkező…
A nagyhét újra megtérésre szólít – Virágvasárnap egyházmegyéinkben
Március 24-én, virágvasárnap elkezdődött a nagyböjt legfontosabb időszaka, a nagyhét. Megemlékeztünk Jézus bevonulásáról Jeruzsálembe. A püspöki székhelyek virágvasárnapi liturgiáiról az egyházmegyék beszámolói alapján adunk körképet.
Várják a látogatókat a kaposszentjakabi bencés apátság romkertjében
Megújult a szentjakabi bencés kolostor romkertje – tájékoztatta a kaposvári önkormányzat március 21-én, csütörtökön az MTI-t. A 1061-ben alapított szentjakabi bencés apátság Kaposvár legrégebbi, egyben legjelentősebb épített kulturális öröksége.
Ferenc pápa Twitter-üzenetei március 25-én
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Ferenc pápa: Nem gondolok lemondásra, de ha bekövetkezne, Róma nyugalmazott püspöke lennék
Március 19-én jelent meg a Life. La mia storia nella Storia (Történetem a történelemben) című önéletrajzi jellegű kötet, amelyet Fabio Marchese Ragona vatikáni újságíró írt meg és az amerikai HarperCollins…
Az első boldoggá avatott házaspár ihlette a nyíregyháza-jósavárosi plébánia családi lelkigyakorlatát
Március 14–16-ig ismét lelkigyakorlaton vettek részt a nyíregyháza-jósavárosi Szent Imre-plébánia családjai Nyírbátorban, ahol lelkipásztoruk, Nagy Csaba családreferens segítségével Anyaszentegyházunk első boldoggá avatott házaspárja élettörténetét feldolgozva elmélkedtek és oldottak meg feladatokat.
„Nehéz húsvét lesz” –Pizzaballa pátriárka az egyre súlyosbodó gázai helyzetről
Pierbattista Pizzaballa bíboros, a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus vezetője a TV2000 olasz katolikus televíziónak adott interjút, amelyet március 21-én tettek közzé. A jeruzsálemi latin pátriárka felhívta a figyelmet, hogy „mindenkinek mindent…