Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 396
Egyházmegyei hittanversenyt rendezett az érdi Marianum iskola
A reménynek szentelt jubileumi szentév alkalmából január 22-én az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium hittanversenyt rendezett, melyre négy kategóriában vártuk a jelentkezéseket.
Először lesz ökumenikus zsűri a Magyar Filmszemlén
A Magyar Filmszemle 1965 óta íródó történetében idén először lesz a hagyományos szakmai zsűri mellett ökumenikus zsűri is a magyar filmek legnagyobb seregszemléjén. A négytagú testület két díjat ad majd…
„Van kire számítani” – Látogatás a Máltai Szeretetszolgálat Galvani utcai hajléktalanszállóján
Modern, tiszta szállóra érkezünk, kedvesen fogadnak az ott dolgozók és a lakók is, amikor belépünk az immár teljes körű, 24 órás szolgáltatást nyújtó Dél-budai Szociális Központba. Megvalósult minden, amit erre…
Teremtésvédelmi kalendárium – Élj egyszerűbben!
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Új szerző debütál nálunk: Jaczenkó Edit. A kétgyermekes édesanyának szívügye a természet- és teremtésvédelem.
Téli ruhát gyűjt Budapesten a Máltai Szeretetszolgálat
Melegruha-gyűjtést hirdet hajléktalan emberek számára Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Felnőtt, főként férfi, jó állapotú téli ruhákat, pulóvereket, kabátokat, meleg nadrágokat, nagy méretű (40+) vízhatlan cipőket, alsóneműt és zoknit is…
Ferenc pápa a valenciai (kis)papoknak: A természeti katasztrófa után mutassátok föl a reményt!
Több spanyolországi – a valenciai, az orihuela-alicantei, a segorbe-castellóni, a mallorcai, a menorcai és az ibizai – egyházmegye szeminaristáit és oktatóikat fogadta audiencián a pápa január 30-án. Isten „sárrá” lett…
Három és fél évtizedes fennállását ünnepli idén a Szatmári Egyházmegyei Caritas
Az idei év sajátos jelentőséggel bír a Szatmári Egyházmegyei Caritas történetében, hiszen három és fél évtizedes fennállásának megünneplésére készül a szervezet. A közösség tagjainak életébe reményt hozó, színes, inspiráló programokkal…
35 éves a Szatmári Egyházmegyei Caritas
Három és fél évtizedes fennállásának megünneplésére készül a Szatmári Egyházmegyei Caritas. A szervezet a közösség tagjainak életébe reményt hozó, színes, inspiráló programokkal ünnepli meg e fontos évfordulót október 1. és…
15 éves a Budai Ferences Énekes Iskola
A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium keretében működő, 2009-ben megalakult Budai Ferences Énekes Iskola egyedülálló szellemi műhely, amely a zenei és lelki fejlődés mellett a közösségi értékekre is…
A Carmina Burana hangzik el a Budai Ferences Énekes Iskola jubileumi koncertjén a Müpában
A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium keretében működő, 15 évvel ezelőtt megalakult Budai Ferences Énekes Iskola egyedülálló szellemi műhely. A zenei és lelki fejlődés mellett a közösségi értékekre…