Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 532
A Szentlélek eljövetele nem a múlté – Benyik György teológus a pünkösdről
A Szentlélek kiáradása nem csupán egy kétezer évvel ezelőtt megtörtént esemény, a Lélek működése a történelem során folyamatosan megfigyelhető. Időről időre kiemelkedett szelídségével egy-egy személy, aki az adott kor zűrzavarában…
Pünkösdöt ünnepeltek a kaposvári börtönben
Horváth József, a kaposvári katonai helyőrség kiemelt tábori lelkésze, honvéd ezredes mutatott be szentmisét május 20-án, pünkösdhétfőn a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Négy akolitust avattak a kolozsvári román közösségben
Kolozsváron a Szentháromság-templom (piarista templom) közösségéhez tartozik a román anyanyelvű római katolikusok közössége, akik közül négy családapa vállalt akolitusi szolgálatot. Avatásukat május 21-én Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök végezte.
Ferenc pápa a kínai katolikusoknak: Imádkozzunk a békéért a Sösani Szűzanyához!
A Szentatya videoüzenetet küldött a kínai zsinat századik évfordulója alkalmából a Pápai Urbaniana Egyetem rendezett nemzetközi konferenciára. Méltatja a kínai katolikusok hozzájárulását a társadalmi együttélés és a közös otthon érdekében.…
„Mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” – Átadták a premontrei apátsági templomot Gödöllőn
Május 23-án, csütörtökön tartották a Gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston-templomának átadóünnepségét. Az eseményen elsőként Balogh Péter Piusz OPraem gödöllői apát mondott köszöntőt. A templom szentelésére később kerül sor.
A Lélek által minden lehetséges – Kápolnaszentelés Nagyszálláson
Május 20-án kápolnát szentelt Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Nyíregyháza-Nagyszálláson.
Isten kegyelmében – Harmincéves a jánosházi Szent Imre-iskola
Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte május 22-én a jánosházi Szent Imre Általános Iskola.
Hetedik alkalommal rendeztek egyházmegyei főzőversenyt Debrecenben
Gasztronómiai különlegességek csábító illata terjengett a debrecen-kerekestelepi kemping területén a május 22-én rendezett VII. Egyházmegyei Főzőversenyen, amelyre idén a fellépőkkel együtt mintegy 260 résztvevő érkezett, köztük Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.
Pünkösdvasárnapi Szent Liturgia a Veszprémi Érseki Főiskolán
Hársfaágaktól zöldellő kis kápolnában végezte május 19-én pünkösdvasárnapi Szent Liturgiáját Janka Ferenc veszprémi görögkatolikus parókus az érseki főiskolán, Veszprémben, a helyi görögkatolikus egyházközség számára.
Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök Kolozsváron mutatott be szentmisét
Május 20-án, pünkösdhétfőn, a Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja liturgikus emléknapján Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Központi Szeminárium rektora szentmisét mutatott be a kolozsvári Szent Mihály-templomban, Lovassy Attila…