Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 60
Útravaló – 2024. december 11.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2024. december 11.
Hogy örömhírrel induljon minden – Mt 11,28–30
Egymillió csillag a szegényekért – Idén Pécs volt a szolidaritási akció kiemelt helyszíne
Idén december 8-án Pécsett, a Széchenyi téri adventi forgatagban tartották az „Egymillió csillag a szegényekért” országos szolidaritási akció ünnepélyes megnyitóját, amelyet a Katolikus Karitász szervezett a szegénység elleni küzdelem jegyében,…
Bemutatjuk a Katolikus Egyház huszonegy új bíborosát
A Szent Péter-bazilikában december 7-én, szombat délután tartott bíborosi konzisztórium során Ferenc pápa huszonegy új bíborost kreált, köztük Német László belgrádi érseket és Angelo Acerbi érseket, aki 1990 és 1997…
Nem tudsz csalódni, ha igent mondasz – Fogadalomtétel a Regnum Marianum közösségében
December 8-a az elköteleződés napja a Regnum Marianum tagjai számára. Idén is összegyűltek Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe alkalmából a budapesti Szent István-bazilikában, hogy szentmise keretében kétszáz fiatal első fogadalmat…
A remény kapui – A Pápai Ház új szónoka első adventi prédikációja
December 6-án, adventi időszak első pénteken, Szent Miklós püspök emléknapján tartotta meg első prédikációját a Pápai Ház új szónoka, Roberto Pasolini kapucinus, akit Ferenc pápa nem egészen egy hónapja, november…
Fenntarthatóság a textiliparban – Beszélgetés a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézete diákműhelyében
Adventben sokan tesznek karitatív lépéseket és fordulnak a legszegényebbek felé. Sóhajukat meghallani messze több, mint jótékonykodás. Ezzel a céllal szervezte meg második Szent Márton-napját Budapesten december 4-én Budapesten a Pázmány…
„Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet” – Missziósok látogatása a kaposvári börtönben
A Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben tett látogatást Matykó Árpád állandó diakónus, valamint az egyházmegye börtönpasztorációval ismerkedő missziósai. Az alkalomról Sitkei Lukács börtönpasztorációért felelős diakónus beszámolóját szerkesztve adjuk közre.
A 37. lépés – Kritikai észrevételek Yuval Noah Harari Nexus című könyvéről
Napjaink szellemi életének is megvannak a maga influenszerei. Műveiket sokan olvassák, megállapításaikkal még azok is foglalkoznak, akik nem értenek egyet velük. Korunk egyik sokat idézett szerzője Yuval Noah Harari.
Nyolc Boldogság Díjjal ismerték el a Máltai Szeretetszolgálat modellprogramjának munkatársait
Nyolc Boldogság díjjal tüntették ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Modellprogramok Régiójánál dolgozó munkatársait december 5-én Budapesten. A 2022-ben létrehozott díjjal a szervezetnél kerek évfordulót ünneplő – öt, tíz, tizenöt, húsz,…