Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 695
Sportpályát is hozott Szent Miklós az egyeki Szent János-iskola diákjainak
Az egyeki Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában felújított konyhát, étkezőt és egy új, rekortán sportpályáját adtak át december 6-án. Az új létesítményeket Palánki Ferenc…
Ferenc pápa fogadta a Szent Péter téri karácsonyfa és betlehem adományozóit
A Szentatya december 7-én, szombaton délelőtt a VI. Pál teremben találkozott azokkal, akiknek köszönhetően az idei karácsonyfa és betlehem a Szent Péter térre érkezett. Az adományozó településekből kétezer fős küldöttség…
Zöld angyaltoll – Adventi versmondó versenyt rendeztek a Katolikus Tábori Püspökségen
„Szépen, értelmezetten próbáljátok elmondani a versek által a saját gondolataitokat” – tanácsolta Kovács Gábor Dénes, a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia főigazgatója az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett adventi versmondó…
Egyházam jövőjéről és lehetőségeiről – A perifériákon mutatjuk be Gájer László új kötetét
Ferenc pápa többször felhívja a figyelmünket a perifériákra, akár konkrét akár metaforikus értelemben. Ennek jegyében tartjuk legújabb kötetünk bemutatóját a magyarországi Sant'Egidio közösség szolgálatának szívében, Budapest-Ferencvárosban, a József Attila szülőhelyével…
Nagy Endre a Nagybecskereki Egyházmegye új titkára és irodaigazgató-helyettese
Nagy Endrét – miután megkapta a Szentszék elbocsátó engedélyét a kármelita rendből – 2024. december 3-án Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök inkardinálta a Nagybecskereki Egyházmegyébe, majd december 6-án kinevezte őt egyházmegyei…
Isten a zene nyelvén is megszólít – Adventi hangversenyre hívták a Pécsi Egyházmegyében szolgálókat
A pécsi Kodály Központban december 7-én megtartott koncertre mintegy negyven plébániáról, egyházi intézményekből, továbbá az egyházmegye területén szolgáló szerzetesrendekből érkeztek összesen mintegy ezren, hogy ünnepi módon, a zene nyelvén is…
Egy korszak vége – Ötvenéves együttállás: Yes és King Crimson
Régi művészetelméleti dilemma, hogy miképpen lehet elemibb hatást tenni a befogadóra: egyszerűséggel párosuló elemi mondanivalóval, vagy a világ totalitását leképező szofisztikáltsággal. Álkérdés ez persze, noha a művészettörténet során sokszor hullámzott,…
Újraindul a közoktatásivezető-képzés a nyíregyházi hittudományi főiskolán
Január 25-ig lehet jelentkezni a 2025 februárjában ismét induló közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga továbbképzési szakra a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.
Van értelme jót tenni – Szörényi Gábor-díjjal ismerte el dolgozóit a Katolikus Szeretetszolgálat
December 9-én Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Városligeti fasori irodaházának kápolnájában szentmise keretében Vajda Norbert főigazgató és Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök átadta a Szörényi Gábor-díjakat a Katolikus Szeretetszolgálat…
Útravaló – 2024. december 10.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
