Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 7
A HÉT VERSE – Weöres Sándor: Téli csillag
Egy ötvenéves vers, Weöres Sándortól, egy csillagról, mely vallomást kér jótettekről, vétkekről, mulasztásokról. Advent kezdetén, rálépvén ismét a Betlehembe vezető útra, figyeljük és követjük ama csillagot, őszinte szívvel, jóra törekvéssel.
Előtte könnyebb volt magyar költőnek lenni – Nényei Pál József Attiláról
November 13-án mutatták be Nényei Pál Az irodalom visszavág című irodalomtörténeti sorozatának új, József Attiláról szóló kötetét. A 120 évvel ezelőtt született költőről a szerzővel beszélgettünk.
Leó pápa homíliája Isztambulban: Ápoljuk a kötelékeket közöttünk, hogy az Úr hiteles tanúi legyünk!
November 29-én, törökországi apostoli látogatásának harmadik napján, advent első vasárnapjának előestéjén a Szentatya az isztambuli Volkswagen Arénában mutatott be szentmisét mintegy negyvenezer hívő jelenlétében.
Bartholomaiosz pátriárka a doxológia szertartásán: Együtt munkálkodva hozzunk békét a világba!
November 29-én délután a XIV. Leó pápa az isztambuli Szent György-székesegyházba látogatott a doxológia közös elimádkozására. Érkezésekor Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka fogadta.
A digitális tér és gyermekeink – Konferenciát tartottak Nyíregyházán
A gyermekek digitális eszközhasználatának idegrendszeri és szociális hatásairól tartottak Nyíregyházán konferenciát november 20-án A digitális tér és gyermekeink címmel, amelyet a Nyíregyházi Egyházmegye szervezett.
Sajtótájékoztatón mutatták be a székesfehérvári adventi egyházi és városi programokat
A Székesfehérvári Egyházmegye és Székesfehérvár Önkormányzata ebben az esztendőben is közösen ajándékozzák meg adventi programokkal a székesfehérváriakat és a városba látogatókat. Spányi Antal megyéspüspök, Cser-Palkovics András polgármester és munkatársaik a…
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó! – XIV. Leó pápa és Bartholomaiosz pátriárka közös nyilatkozata
November 29-én délután az isztambuli Ökumenikus Patriarchátus palotájában XIV. Leó pápa és I. Bartholomaiosz pátriárka bemutatták egymásnak delegációikat, majd közös nyilatkozatot írtak alá találkozójuk és az első nikaiai egyetemes zsinat…
A fény felé indulni
Advent 1. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 24,37–44)
Leó pápa a doxológia elimádkozásakor: A keresztények közötti teljes egység helyreállítását keressük
November 29-én délután a Szentatya az isztambuli Szent György-székesegyházba látogatott a doxológia közös elimádkozására. Érkezésekor Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka fogadta, együtt vonultak a székesegyházba, belépésük előtt gyertyát gyújtottak.
Kránitz Mihály: Várj, és ne félj, az Úr jön már – Adventi útikönyv XIV. Leó pápával
Kránitz Mihály immár hagyományosan adventi útikönyvet ad a kezünkbe. Várj, és ne félj, az Úr jön már című új kötetében a napi olvasmányokból válogat, ennek lelki feldolgozását ajánlja, majd Leó…
