Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 882
182 embert mentett meg az olasz püspökök és a Mediterranea két hajója
Ferenc pápa üdvözölte, áldásáról és támogatásáról biztosította az olasz püspöki konferencia mentőakcióját, melyet a Mediterranea Saving Humans nevű civil szervezettel közösen hajtottak végre. Ez volt az első olyan akció, amelyben…
Elhunyt Farkas József nyugalmazott plébános
A Veszprémi Főegyházmegye érseke a hozzátartozók nevében is fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy szeretett paptestvére, Farkas József nyugalmazott plébános, érseki tanácsos, címzetes esperes életének 78., papságának 50. évében…
Mi az ember? – Ferenc pápa üzenetet küldött a XVII. Felekezetközi Szimpózium résztvevőinek
Ferenc pápa augusztus 28-án üzenetet küldött a XVII. Felekezetközi Szimpózium (XVII Inter-Christian Symposium) résztvevőinek. A tanácskozást augusztus 28. és 30. között tartják Olaszországban, Traniban a különböző keresztény egyházak képviselői.
Államalapítónkra emlékeztek a kaposvári Szent Lénárd-börtönkápolnában
Államalapítónk, Árpád-házi Szent István király ünnepén igeliturgiára és kenyérmegáldásra hívták a fogvatartottakat a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben – adta hírül a Büntetés-végrehajtás augusztus 23-án. Az ünnepi istentiszteletet Sitkei Lukács börtönpasztorációért…
A lengyel főbíró az alkotmánybírósághoz fordult a hitoktatás korlátozása miatt
Alkotmánybírósági panaszt nyújtott be Małgorzata Manowska, a lengyel legfelsőbb bíróság elnöke a lengyelországi hittanoktatás szervezésének szeptembertől tervezett, korlátozásokkal járó módosítása miatt – közölte augusztus 27-én a varsói legfelsőbb bíróság sajtóosztálya.
„Az igazság békét teremt” – Rövidesen indul az Ars Sacra
A fenti mottó szellemében hirdették meg a szeptember 14–22. között zajló XVIII. Ars Sacra Fesztivál programját. A sajtótájékoztatóra augusztus 29-én Budapesten, a Prohászka Ottokár Közösségi Háznak otthont adó városmajori kistemplomban…
A Győri Egyházmegyei Karitász ünnepélyesen átadta a tanévkezdő adományokat
Püspöki áldással, ünnepség keretében vehették át a gyerekek az iskolakezdéshez szükséges tanszereket augusztus 28-án a Győri Egyházmegyei Karitász központjában.
Az EU külügyi szolgálata aggódik a nicaraguai egyházakat és civil szervezeteket sújtó lépések miatt
Az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) „mélyen aggasztónak” nevezte, hogy a nicaraguai egyházaknak és vallási szervezeteknek ezentúl jövedelemadót kell fizetniük, miután a managuai kormány hatályon kívül helyezte azt a törvénycikket,…
A budapesti Központi Szemináriumban tartották a győri Prohászka-iskola évkezdő lelkinapját
A győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tantestülete tanévkezdő lelkinapon volt vendége a budapesti Központi Papnevelő Intézetnek (Központi Szeminárium) augusztus 23-án. Jakab Gábor igazgatóhelyettes beszámolóját szerkesztett formában…
Egy új vizsgálat szerint mégis ókori eredetű lehet a torinói lepel
Évszázadok óta képezi vita tárgyát az ereklyeként tisztelt vászon, melybe állítólag Jézus Krisztus testét tekerték, miután levették a keresztről. Sokan meg vannak győződve a valódiságáról, mások középkori hamisítványnak tartják. Nemrégiben…
