Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 974
Nagyváradon és Kolozsváron is megállt a Boldogasszony-zarándokvonat
Május 25-én reggel indult el a Boldogasszony-zarándokvonat a budapesti Keleti pályaudvarról Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, a Misszió Tours Utazási Iroda szervezésében. A szerelvény néhány percig Nagyváradon, majd Kolozsváron is…
Küzdelem a lelkekért (4. rész) – Megtörhetetlen közösség: a Regnum Marianum az 1960-as években
A Nemzeti Emlékezet Bizottságával közösen indított cikksorozatunk negyedik részét közöljük. Ez arról a papi közösségről szól, amelynek tagjai több mint egy évszázada elkötelezett nevelői a magyar katolikus ifjúságnak. Az atyák…
Húszéves Szászberek temploma
Szászberek hívő közössége május 20-án a templom felszentelésének 20. évfordulóját ünnepelte. Ebből az alkalomból látogatott el a helyi hívekhez Marton Zsolt váci megyéspüspök. Szászberek kis falu Jász-Nagykun-Szolnok megye nyugati részén,…
Életút és örökség – Habsburg Ottó életútját bemutató tárlat nyílt Egerben
Habsburg Ottó életútját bemutató kiállítás nyílt meg május 19-én az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontban, Életút és örökség címmel, mely szeptemberig látható.
Sámuel-hétvégére várja a papi hivatás iránt érdeklődőket a győri szeminárium
Augusztus 4. és 6. között a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet nyári tábort szervez azoknak a 14 és 25 év közötti fiúknak, fiatalembereknek, akik érdeklődnek a papi hivatás…
Jubileumsorozattal ünnepelt a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium
A 2022–23-as tanévben jubileumok sorát ünnepelte a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium: 130 éve kelt az alapítólevél a gimnázium létrehozására, 120 éve indult meg az oktatás a gyulai Római Katolikus…
Örök nyugalomra helyezték Kis Imrét, a Máltai Szeretetszolgálat észak-magyarországi régióvezetőjét
Május 21-én Tokajban eltemették Kis Imrét, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi Régiójának vezetőjét. A tokaji katolikus templomban tartott gyászmisére és az azt követő temetésre az ország minden tájáról érkeztek a…
Kápolnamegáldás Magyarszerdahelyen
Május 20-án Varga László kaposvári megyéspüspök megáldotta a felújított magyarszerdahelyi Szent Kereszt-kápolnát.
Ternyák Csaba és Udvardy György látogatása Rómában
Május 22. és 25. között rendezték meg a Vatikánban az Olasz Püspöki Konferencia közgyűlését, amelyen Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke is részt vett, az…
Tizedszer indult el a Boldogasszony-zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
Május 25-én, csütörtök reggel – immár tizedik alkalommal – kilencszáz utasával elindult a Boldogasszony-zarándokvonat a budapesti Keleti pályaudvarról Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.