Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 975
A felelős hazaszeretet jegyében imádkoztak Budavár visszavételének évfordulóján
Ünnepélyes zászlófelvonással, koszorúzással és zászlószenteléssel emlékezett a Magyar Honvédség Buda vára visszafoglalásának 174. évfordulójára május 21-én a Várban. Az eseményen a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat vezetői mondtak imát a…
Shvoy Lajos püspök meghurcolásáról is szól a Székesfehérvári Püspöki Levéltár új forráskiadványa
A Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár új forráskiadványát, a Varga Mátyás szerkesztésében megjelent Szittyay-eset című kötetet mutatták be a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban május 18-án.
Megemlékezés Boldog Sándor István vértanúságának 70. évfordulóján Budapesten
Boldog Sándor István vértanúságának 70. évfordulóján, június 8-án megemlékezést tartanak az újpesti Clarisseumban. A hetven évvel ezelőtt erőszakos halált halt Sándor István szalézi testvér 1953. június 8-án este adta át…
Szent II. János Pál pápának állítottak szobrot Csíkszentmiklóson
Május 18-a Szent II. János Pál pápa születésnapja, emiatt választotta az erdélyi Csíkszentmiklós egyházközössége ezt a napot a Szentatyát ábrázoló szobor megáldása napjának. Az ünnepi alkalom meghívottja Kerekes László gyulafehérvári…
Útravaló – 2023. május 25.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2023. május 25.
Hogy örömhírrel induljon minden – Jn 17,20–26
Régészeti feltárások alapján egykor népes temető helyezkedett el a Pannonhalmi Főapátság udvarán
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont (ELKH BTK) szervezésében folytatott régészeti feltárások eredményei alapján egykor népes temető helyezkedett el a Pannonhalmi Bencés Főapátság északi udvarán. Az ELKH május 23-án…
Pápai kitüntetést vehettek át a Károly Király Imaliga magyar vezetői Szombathelyen
A magyarországi Boldog IV. Károly-tisztelet előmozdítása terén szerzett, illetve más szaktudományos és közösségi érdemeik elismeréseként a Károly Király Nemzetközi Imaliga a Népek Békéjéért szervezet magyar tagozatának korábbi és jelenlegi vezetőjét…
Megjelent az Új Ember 2023. május 28-i száma
Az Új Ember idei huszonkettedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A szabadság a szegénységünkben van – Egyházmegyei papi találkozót tartottak Máriagyűdön
Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívására papi találkozóra érkeztek Máriagyűdre a Pécsi Egyházmegye lelkipásztorai május 23-án. Az egybegyűlt lelkipásztorok által bemutatott szentmisén Kvanduk Frigyes, az egyházmegye általános helynöke mondott szentbeszédet.