Battaplébánia

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Lk 10,1-12

Elmélkedés

A négy evangélium közül egyedül Lukácsnál szerepel két alkalommal a tanítványok missziós útra küldése. A többi evangélista csak egy ilyen alkalomról tesz említést, a tizenkettő küldetéséről. Emellett Lukács beszámol hetvenkettő tanítvány küldéséről is, amiről a mai napon olvasunk. A kifejezés, hogy „maga előtt” küldte őket, kettős értelmű. Egyrészt azt jelenti, hogy a küldöttek feladata Jézus érkezésének előkészítése, másrészt arra utal, hogy nem önmagukat vagy az általuk igaznak tartott tanítást kell hirdetniük, hanem Jézus tanítását.

A küldetésre induláskor és annak teljesítése során nincs helye az ábrándozásnak! Kijózanítóan hat az Úr figyelmeztetése: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé”, s e szavak minden kor igehirdetőinek szólnak. Vannak, akik ennek hatására azt mondják, hogy ők inkább nem vállalják a veszélyes feladatot. Ők nyugodtabb életre vágynak, nem kívánnak küzdelmeket, ezért kényelmes életükből inkább nem mozdulnak ki. Mások meg azt mondják, hogy ez már izgalmas kalandnak tűnik, végre tehetünk valami fontosat, végre odatehetjük, felajánlhatjuk egy jó cél megvalósítására az életünket. Ők nem félnek a küzdelmektől, mert tudják, hogy ezek során is támogatja őket az, akitől küldetésüket kapták és azzal is tisztában vannak, hogy a küzdelmek csak megerősítik hitüket és elszántságukat, de el nem téríthetik őket a rájuk bízott feladattól.

Van-e bátorságom Krisztus nevében elindulni a „farkasok” közé?

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Lk 9,57-62

Elmélkedés

A tanítványi élet leglényegesebb elemeire mutat rá az a három találkozás, amiről a mai evangélium beszámol. Lukács evangélista nem jegyzi le a három személy nevét, mintha csak arra utalna ezzel, hogy bárki lehet közülünk. A Jézushoz lépő első személy rendkívül határozott és lelkes, kijelenti, hogy mindenhová kész követni Jézust. Válaszul azt kapja, hogy még annyi biztonságra sem számíthat, mint a rókák vagy a madarak, azaz sehol sem lesz állandó szállása. A második személyt maga az Úr hívja követésére, de ő annyi haladékot kér, hogy eltemethesse apját. Ő azt a választ kapja, hogy a Jézus melletti teljes elköteleződés minden földi kötelességnél előbbre való. A harmadik személy az elsőhöz hasonlóan önként jelentkezik Jézus követésére, de ő is szeretne egy kis időt kapni arra, hogy búcsút vegyen szüleitől. Neki Jézus kijelenti: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” A hasonlat azt jelenti, hogy aki Isten szolgálatába áll, az már többé nem törődhet a múlttal, hanem az előtte álló feladatokra kell figyelmét összpontosítania.

Az apostolok meghívásakor mindig lelkesen közli az evangélista, hogy a meghívottak azonnal követik Jézust. Most azonban Lukács hallgat arról, hogy a három személy hogyan döntött, amiből arra következtethetünk, hogy ők meghátráltak. Én hogyan döntök?

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek.
Lk 9,51-56

Elmélkedés

Galileát elhagyva, Jeruzsálem felé tartva Jézusnak és tanítványainak a Szamaria nevű országrészen kellett áthaladniuk. E területen elutasítással találkozik, ez azonban nem kifejezetten Jézus személyének szól. A zsidók és a szamaritánusok között évszázadok óta ellenséges volt a kapcsolat. Ez arra vezethető vissza, hogy az északi királyság megszűnése után az asszírok idegeneket telepítettek a területre, akikkel házasságok révén idővel keveredtek a zsidók. Így alakult ki a szamaritánusok népcsoportja, akik vallásilag is kissé eltávolodtak a hivatalos kultusztól. A Biblián kívüli más korabeli történeti művek is beszámolnak arról, hogy Jézus korában a Galileából Jeruzsálembe tartó zarándokokat megtámadták a szamaritánusok, útjukban akadályozták őket. Erre utal Lukács evangélista is, aki így magyarázza a történteket: a szamaritánusok azért „nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.”

A barátságtalan fogadtatás és az elutasító viselkedés heves indulatot vált ki Jakab és János apostolokból, akik legszívesebben Isten pusztító erejét hívnák le az égből a szamaritánusokra. Megnyilvánulásukban jelen van a hirtelen harag és a zsidók évszázados ellenszenve is a szamaritánusok felé. Jézus jónak látja, ha indulatukat azonnal fékezi, emlékeztetve őket arra, hogy Isten egyetlen ember vesztét sem akarja, ezért hiábavaló volna ehhez az ő segítségét kérni. Az ellenséges lelkületű emberekkel nem kell nyílt harcba bocsátkozni, a legtöbbször elég elkerülni őket.

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.
Lk 9,46-50

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletet az előzi meg Lukács írásában, hogy Jézus másodszor beszél tanítványainak a Jeruzsálemben rá váró szenvedésekről, ők azonban nem értették szavait, és ahhoz sem volt bátorságuk, hogy kérdezzenek erről (vö. Lk 9,43-45). Láthatjuk, hogy Jézus személyéhez kötődően a szenvedések és a halál említése rendkívül kellemetlen téma a tanítványok számára, egyáltalán nem érzékenyek arra, hogy Mesterükre milyen szenvedések várnak. Ők azzal vannak elfoglalva, hogy „ki a legnagyobb közülük.” Egymás közti versengésükre az Úr jelképes cselekedettel reagál, odahív egy gyermeket. Érdemes összevetnünk, hogy Márk leírásában Jézus a tanítványok közé állítja a gyermeket és kijelenti: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be” (Mk 9,36). Lukácsnál ugyanez a kijelentés hangzik el, de itt Jézus nem a tanítványok közé, hanem maga mellé állította a gyermeket, mintegy kitüntette őt ezzel. Jelképes cselekedete után kimondja a választ a tanítványok kérdésére: „aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.”

Jézus kijelentése egyrészt a tanítványoknak szól, másrészt minden keresztény közösségnek. Az Egyházban ugyanis nincs helye a versengésnek, hanem mindenki alázattal végezze feladatát, nem félve semmilyen szolgálattól. A hatalomvágy vagy a dicsőség keresése csak hátráltatja a közösséget, de a szolgáló lelkület példaértékű.

Imádság

Hálát adunk, Urunk végtelen jóságodért: elkészítetted nekünk országodat, megadod kegyes irgalmadat, megbocsátod bűneinket. Kérünk, segíts, hogy e világ útjain járva észrevegyük az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok, valamint a betegek és a rabok szenvedésében a te szenvedésedet, hogy minden rászoruló testvérünknek szolgálatára lehessünk, és örömmel fogadjuk őket közénk. Tested és véred által add, hogy felismerjünk minden emberben, és emberi kicsinységünk ellenére is viszonozhassuk nagy szereteted. Így jöjjön el, Urunk a te országod, s legyen meg a te akaratod.

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben: János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben, – azért, mert Krisztuséi vagytok, – bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Mk 9,38-43. 45. 47-48

Elmélkedés

Isten szól hozzánk

Szeptember utolsó vasárnapján Egyházunk a Szentírás vasárnapját tartja. Olyan ünnep ez, amikor különösen is odafigyelünk Isten kinyilatkoztatására, Isten írott üzenetére, a Szentírásra, amely utat mutat nekünk az istengyermeki életre és az üdvösség felé.

A Szentírással kapcsolatban lényeges fogalom a sugalmazás, amelyen azt értjük, hogy a Szentírás könyveit a szerzők nem maguktól írták, hanem az Isten által közölt üzenetet, az általa sugalmazott szavakat jegyezték le. A bibliai szövegek szerzője tehát maga Isten, aki emberek közreműködését vette igénybe, hogy mondanivalója, üzenete írott formában rögzüljön. Ennek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a szentírási szövegekhez közeledjünk és azokat helyesen értelmezzük. Nem tekinthetjük ugyanis csupán emberi munka eredményének, hanem Istentől származó szavakként kell olvasnunk azokat. Éppen a sugalmazás, az isteni szerzőség és eredet biztosítja a Szentírás értékét, benne valóban az üdvösségre vezető igazságot találjuk meg. Valahányszor a Szentírás olvasásába kezdünk, tudatosítsuk magunkban a sugalmazás, az isteni szerzőség tényét, mert különben legfeljebb egy történész kíváncsiságával fogjuk olvasni e régi szövegeket és aligha vesszük észre, hogy általuk maga Isten szól hozzánk.

Az Egyház életében különleges helye és szerepe van Isten szavának. Isten szava hirdetésének, hallgatásának és ünneplésének sajátos helye a liturgia, azaz a szentmise és a többi szertartás. Minden liturgikus cselekmény jó alkalom arra, hogy az Egyház teljesítse küldetését, az isteni üzenet hirdetését, a hívek pedig befogadják ezt az üzenetet. Szent Jeromos, a Szentírás kiváló ismerője és fordítója, akinek emléknapjához kapcsolódik ez a mai ünnep, feltette a kérdést: „Hogyan lehetne élni az írások ismerete nélkül, mikor általuk ismerjük meg magát Krisztust, aki a hívők élete?” Válaszként elmondhatjuk, hogy sem az ő korában, sem napjainkban nem képzelhető el a keresztény élet a Szentírás olvasása nélkül, hiszen benne, különösen is az evangéliumokban Krisztust ismerhetjük meg.

A Szentírás olvasásának fontos szerepe van minden pap életében és szolgálatában, aki azt hirdeti, amit maga is olvas és megért Isten szavából. Ezt hirdeti a szentmisék alkalmával, a hitoktatás során, a felnőtteknek szóló katekézisek alkalmával. A hívek életére szintén jellemző a Szentírás olvasásának igyekezete, hiszen ebből merítenek erőt.

Mind az egyházi szolgálattevőkre, azaz az igehirdetőkre, mind pedig a hívekre vonatkozik az a megállapítás, hogy a Szentírást imádságos lélekkel és nyitott szívvel érdemes olvasni. Csak akkor válhatunk az Úr tanítványaivá, ha nap mint nap olvassuk az igazság tanítását és életünket ehhez igazítjuk. Amikor elmerülünk Isten szavának olvasásában, akkor Isten bevon minket életébe, párbeszédre lép velünk, közli velünk mondanivalóját és válaszol kérdéseinkre, miközben mi is elé tárhatjuk gondolatainkat és érzéseinket.

A mai ünnep, a Szentírás vasárnapja ösztönözzön minket arra, hogy újra központi helyre állítsuk életünkben Isten szavát! Legyünk Isten szavának hűséges hallgatói, hogy annak hiteles hirdetői is lehessünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nap mint nap szomjazom igazságodra, készséges szívvel hallgatlak téged, aki utat mutatsz számomra a Szentírás szavai által. Tanulékony lélekkel figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,47-51

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt három főangyal, Szent Mihály, Szent Gábor (Gábriel) és Szent Rafael az angyalok rangsorában a többi angyal felett áll. Szent Mihály, akinek neve annyit jelent: „ki olyan mint az Isten?”, a mennyei seregek vezére. Az ókori atyák írásaiban és a későbbi keresztény hagyományban Szent Mihály főangyal az Egyház oltalmazójaként, védelmezőjeként jelenik meg, ami arra bátorít minket, hogy a gonosszal vívott küzdelmeink során és a kísértések idején segítségét kérjük.

Gábor főangyallal főként az evangéliumok elején találkozunk, mint aki hírt, üzenetet hoz Istentől. Ő hozza meg a jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariásnak a hírt, hogy gyermeke fog születni, aki a Messiás előhírnöke lesz. Szintén ő ismerteti Máriával Isten akaratát, miszerint ő lesz a Megváltó édesanyja. Gábor főangyal emlékeztessen minket arra, hogy érdemes odafigyelnünk Isten küldötteire, akiktől megismerhetjük Isten velünk kapcsolatos tervét, hivatásunkat és küldetésünket.

Rafael főangyal, akinek neve azt jelenti „Isten gyógyít”, egy a hét angyal közül, „aki mindig készen áll, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen” (Tób 12,15). Szent Rafael védelmezzen minket a testi és lelki bajoktól, hogy mindenkor készen álljuk mi is az Úr elé lépni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, te elküldted egyszülött Fiadat, hogy általa kiengesztelj mindent, te jössz segítségünkre! Élő Isten Fia, aki osztoztál emberségünkben, és életedet adtad a világ megváltásáért, te jössz segítségünkre! Szentlélek, alászálltál Krisztusra és kiárasztod az Atya szeretetét minden emberre, te jössz segítségünkre! Krisztus add, hogy megtestesülésed és születésed miatt szeressük az emberi életet, te jössz segítségünkre! Add, hogy hűséged miatt mi is hűségesek maradjunk elkötelezettségünkben, te jössz segítségünkre!

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Lk 9,18-22

Elmélkedés

Az evangéliumokban megfigyelhetjük, hogy egy-egy lényeges cselekedete előtt Jézus imádkozik, imádságban ismeri meg a mennyei Atya akaratát. A mai részlet az Úr elmélyült imájával kezdődik, ami azt jelzi, hogy valami lényeges fog következni. Elérkezettnek látja az időt, hogy megkérdezze tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?”, majd pedig az ő véleményükre is kíváncsi: „Hát ti kinek tartotok engem?” Nyilvános működése kezdete óta mindenkit az a kérdés foglalkoztat, hogy ki Jézus? A kérdés helyes megválaszolása feleletet ad arra is, hogy honnan származik újszerű tanítása és honnan van hatalma a rendkívüli cselekedetekre és csodákra.

A kérdések hátterében nem az húzódik meg, hogy éppen nem találnak jobb beszédtémát és unalmukban megvitatják a nép vélekedését Jézus személyével kapcsolatban, hanem valóban lényeges kérdések ezek. Az Úr azt akarja tudni, mennyire ismerte fel a nép, illetve a hozzá közelebb álló tanítványok, hogy ő a mennyei Atya küldötte, az Isten Fia. A nép körében sok a találgatás, de az apostolok nevében nyilatkozó Péter már komoly hitvallást tesz, amikor kijelenti Jézusról, hogy ő az Isten Fölkentje. Az a tény, hogy erre a döntő kérdésre Péter válaszol a többiek nevében is, kiemeli az ő elsődleges szerepét a tizenkettő testületében. Mivel a hitvallás igaz, az apostoloknak egyenlőre hallgatniuk kell Krisztus titkáról, erről csak a feltámadás után beszélhetnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add nekem, Uram, kegyelmedet, hogy mindig velem legyen, velem dolgozzék, s kitartson velem mindvégig! Add, hogy mindig azt kívánjam és akarjam, ami neked leginkább helyesnek és kedvesnek tetszik! A te akaratod az enyém legyen, az én akaratom mindig kövesse a tiédet, s a lehető legjobban értsen vele egyet.

Canisius Szent Péter

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.
Lk 9,7-9

Elmélkedés

Jézus galileai működése lassan a végéhez közeledik. Miután felkészítette tanítványait, hogy elkísérjék őt Jeruzsálembe, küldetést adott nekik, hogy munkáját, igehirdetését folytassák. Amikor megjövendöli nekik szenvedését, halálát és megdicsőülését a feltámadás által, azt is nyíltan tudomásukra hozza, hogy az ő életük is megaláztatással, szenvedéssel, üldöztetéssel fog együtt járni, legalábbis akkor, ha kitartanak mellette, mert a tanítvány sorsa sem lehet más, mint a Mesteré. Aki az Úr küldetésében jár, annak nem kell személyes szükségleteire figyelnie, hanem egyedül a szolgálat hűséges teljesítésével kell foglalkoznia.

Jézus újszerű tanítása és rendkívüli cselekedetei amúgy is feltűnést keltettek a nép körében, de az apostolok elküldésével még szélesebb körben keltette fel az emberek figyelmét, köztük az országrész uralkodójáét, Heródesét is. Benne is felmerült a kérdés: ki lehet az, aki ilyen cselekedetekre képes? Vélekedése a korabeli gondolkodás lenyomata. Jézus tanítása és tettei az embereket a múlt prófétáira emlékeztették, köztük Illés próféta személyére. A részlet azzal a megjegyzéssel zárul, hogy Heródes „kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.” Esetében aligha beszélhetünk jószándékú keresésről, csupán emberi kíváncsiság indítja őt. Jézus személye örök titok marad azoknak, akiket csupán kíváncsiság vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ne engedd, hogy azt higgyem, a jóság, a barátságos magatartás csak afféle kis erény! Ellenkezőleg, igen nagy erény, mivel önuralmat, önzetlenséget, az igazság buzgó keresését, a testvéri szeretet ragyogó kifejezését jelenti: kegyelmeddel, ó, Jézus, az emberi és az isteni tökéletesség találkozik bennem.

Szent XXIII. János pápa

Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott neki az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen! Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!” Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket.
Lk 9,1-6

Elmélkedés

A tizenkét apostolról Lukács evangéliumában először kiválasztásukkor olvashatunk (vö. Lk 6,12-16). Ezt követően akkor találkozunk velük testületileg, amikor Jézus tanító útja során kíséretében vannak (vö. Lk 8,1), vele járják a városokat és falvakat, hogy hallgassák az evangéliumot, amelynek majd egyszer ők is hirdetői lesznek. Harmadszor akkor szerepelnek, amikor küldetést kapnak Mesterüktől, ezt olvassuk a mai napon. Most olyan küldetést kapnak, amelyet Jézus földi tevékenysége alatt kell teljesíteniük. Jézus nem csak megbízatást ad nekik, hanem hatalmat is annak teljesítéséhez. Tehát mind a küldetés, mind a teljesítéshez szükséges erő is Krisztustól származik. A küldöttek nem a maguk erejéből, hanem a Jézustól kapott erő és hatalom birtokában képesek az ördögök kiűzésére és a betegek gyógyítására. Szolgálatuk csak akkor hozhat eredményt, ha Jézus nevében hirdetik az örömhírt és az ő nevében gyógyítják meg a betegeket. Ez a tény a Mester, mint küldetést adó és a tanítványok, mint küldöttek szoros kapcsolatát, egységét jelzi.

Bár a mostani küldetés alkalmával nincs utalás arra, hogy Jézus mennybemenetelekor újabb küldetést kapnak az apostolok, mégis világos számunkra, hogy ez utóbbi fényében fogalmazódnak meg a küldöttekkel szembeni elvárások. A küldetéshez nincs szükség semmi másra, csak a Krisztustól kapott tanításra és hatalomra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk, Fiadat, Jézust elküldted közénk, hogy örömhírt hozzon mindenkinek. Az ő számára senki sem idegen. Betegségeinkből, gyöngeségeinkből, bűneinkből ma is kiálthatunk hozzá: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Kérünk, erősítsd bennünk a hitet, hogy gyógyulást lelkünknek egyedül tőle nyerhetünk. Kérünk, ne engedd, hogy szívünk megkeményedjék. Add, hogy készek legyünk mindig őszinte köszönetet mondani Neki, aki nem taszít el magától soha senkit, s aki azért jött közénk, hogy mindannyiunknak élete legyen.

Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Lk 8,19-21

Elmélkedés

Az Isten szavának hatását, működését bemutató részt Jézus családjának érkezése zárja le, ezt olvashatjuk a mai evangéliumi részben. A rokonság fellépése alkalmat ad Jézusnak arra, hogy kijelentse: nem a vér szerinti rokonság, a származás vagy más földi kötelék alapozza meg a vele való kapcsolatot és a tanítványi életet, hanem Isten igéjének készséges hallgatása és az elfogadott igazság tettekre váltása. Ezért mondja a mi Urunk: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Ezt az általános érvényű kijelentést helytelen volna a családi kapcsolatok megtagadásaként vagy a rokonságtól való elzárkózásként értelmezni, hiszen nyilvánvalóan nem erre utal.

A mondás valójában meghívást jelent. Isten szava ugyanis új közösséget teremt, a Krisztushoz tartozók új közösségét. E közösségbe meghívást kapnak mindazok, akikhez eljut az örömhír, és ők azzal fejezik ki, hogy e közösséghez akarnak tartozni, hogy életükben megvalósítják, tettekre váltják azt.

Szívesen hallgatom-e az Úr tanítását? Örömöt jelent-e számomra az, hogy Krisztus szavát hallgathatom? Törekszem-e a megismert tanítás egyre jobb megértésére? Felismerem-e benne az örök életre, az üdvösségre vezető igazságot? Törekszem-e az evangélium szerinti életre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk! Add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk.