Author Archives: Strausz Kálmán - Page 183
Imazarándoklat Szent Rita sírjához
Imádkozzunk azért, hogy Szent Rita erényeit követni tudjuk I. imaUram, Istenem, lélekben elzarándokolok Casciába, abba házba, ahol szolgálod, Szent Rita, életének egy részét eltöltötte. Általa kérem tőled azt a kegyelmet, hogy az evilági…
Rómeó és Júlia – elváltak a végén
dr. Pálhegyi Ferenc remekül mutatja be a Keresztyén Házasság c. könyvében a házasság szakaszait. Indul az elsöprő szerelemmel, folytatódik a valóság megismerésével, majd átmegy a rezignáció folyamatába, amelynek vége még…
Mondj csak nemet Alexára
„Az ember az egyetlen élőlény, akit a természet megáldott a beszéd ajándékával.”(Arisztotelész: Politika) A becslések szerint az amerikai otthonok majd egynegyedének van egy beszédvezérlésű „okos hangszórója”, és a szakértők szerint…
Egy-házban vagyunk – Gorove család
Különleges rész következik az Egy-házban vagyunk rovat rövid életében, ugyanis először fordul elő, hogy három generáció is megszólal az egyes kérdések kapcsán. A Gorove család neve talán sokak számára ismerős lehet, de…
Mi áll a progresszív melegnarratíva ellentmondásai mögött?
Tegnap ugyanolyan diadalittasan adta hírül a , az és a (követve a teljes nyugati progresszív sajtót), hogy David Matheson, a „reparatív terápia” „atyja”, „pápája” (biztos, lehetne még fokozni a jelzőket)…
Víz-, vágy- és vérkeresztség
Urunk megkeresztelkedésének ünnepén hálát adok Istennek, hogy a keresztség által Isten gyermeke, katolikus keresztény lettem. Ma hálával, szeretettel és imádságos lelkülettel gondolok szüleimre, keresztszüleimre, és a papra, aki megkeresztelt, lehetővé tették számomra…
Eucharisztikus csodák
„Életem célja, hogy mindig kapcsolatban legyek Jézussal.” Ezekkel a szavakkal összegezte rövid életének legfontosabb jellemzőjét Carlo Acutis (London, 1991. május 3. – Milánó, 2006. október 11.), aki tizenöt évesen leukémiában halt meg:…
Eucharisztikus csodák
„Életem célja, hogy mindig kapcsolatban legyek Jézussal.” Ezekkel a szavakkal összegezte rövid életének legfontosabb jellemzőjét Carlo Acutis (London, 1991. május 3. – Milánó, 2006. október 11.), aki tizenöt évesen leukémiában halt meg:…
Istenem, szolgáltass nekem igazságot! (Lk 18,1-8)
Isten akaratának teljesítése az életszentség alapja és forrása, egyszer mindnyájan ítélet alá esünk Isten színe előtt. Vágyaink és bűneink, a világ és a sátán megakadályoznak abban, hogy Isten által nekünk…
Svéd Szent Brigitta a cölibátus eltörléséről
A Szűzanya elmagyarázta Svéd Szent Brigittának, hogy ha egy pápa megengedi a papoknak a nősülést, akkor az a pokolra fog kerülni. Mária ezt mondta a látnoknak (Revelationes, Book 7, Chapter…
