Imádkozzunk magyar szentjeinkhez a Szentlélek hét ajándékáért!
Atyánk, áraszd ki Lelkedet a Te népedre, és add meg nekünk, hogy új szemmel lássuk dicsőségedet, új megtapasztalással fogadjuk be hatalmadat, új odaszentelődéssel vállaljuk szolgálatodat, új hűséggel ragaszkodjunk Igédhez, hogy szereteted növekedjen bennünk, és jöjjön el a Te Országod a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen.
A Hittani Kongregáció 2004-ben kiadott, döbbenetes aktualitású memorandumának magyar fordítása
Az alábbi memorandumot Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa az amerikai Theodore E. McCarrick bíborosnak, Washington D.C. akkori érsekének küldte, aki az amerikai püspöki kar nevében az abortuszt és/vagy eutanáziát támogató politikusok áldoztathatóságáról érdeklődött a Hittani Kongregációnál.
A tolerancia csak személyekre vonatkozik; az igazság tekintetében nincs helye engedékenységnek.
Azt állítják, Amerika az intoleranciától szenved – ó, nem. Hanem a toleranciától. Attól, hogy tolerál jót és rosszat, igazságot és tévedést, erényt és romlottságot, Krisztust és a zűrzavart. Országunknak messze kevesebbet ártanak a maradiak, mint a [túl] nyitottan gondolkodók.
A divat oltárán ma a haladás istenségét magasztalják. Ha megkérdezzük a buzgó imádókat: „haladás – merre?”, máris jön a toleráns felelet: „a további haladás felé”. A józan ember pedig eltöpreng, hogyan lehetséges haladás irány nélkül és hogyan lehetséges irány biztos pont nélkül.
Castel Gandolfo, Olaszország (2003. szeptember 26.)
A Szentlélek keresztség a katolikus karizmatikus megújulást egy félelmetes eszközzé teszi Isten akarata szerint, hogy megújítsa a keresztény életet, mondja a pápai ház prédikátora. A kapucinus Raniero Cantalamessa atya ezt az érvelést csütörtökön mondta el a katolikus karizmatikus megújulás több mint ezer küldötte előtt, akik 73 országból érkeztek. A küldöttek lelkigyakorlatra érkeztek, hogy reflektáljanak a szentségre, II. János Pál „Novo Millennio Ineunte” apostoli levele alapján. Cantalamessa atya volt a lelkigyakorlat fő tanítója.
17. Házaspáros-, illetve családközösségek szervezése és működésének segítése
17. 1. A kisközösségek szerepe a családpasztorációban
A közösség gondolata átszövi egész könyvünket, a különböző témák tárgyalása során újra és újra felbukkan. A családpasztorációs formákat ismertető fejezetekben többnyire mint végső cél szerepel, hogy tartsuk együtt, formáljuk közösséggé azokat, akikkel foglalkozunk. Miért olyan lényeges ez?
A közösségről szóló 3. fejezetben elméletileg már válaszoltunk a kérdésre. Hadd egészítsük ki ezt még néhány gyakorlati, a lelkipásztorkodás szempontjából fontos érvvel.
Egyórás szentségimádásra hívnak minden krisztushívőt Krisztus Király főünnepének előestéjén, november 25-én, szombaton a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az esemény szervezői. Céljuk, hogy 17–18 óra között, Erdélyben és Kárpátalján 16–17 óra között húszezren imádkozzanak egyszerre.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői arra bíztatnak, hogy különböző helyszíneken, de egy időben, együtt imádkozzunk azért, hogy az önmagát értünk is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük.
Az alább a válaszaink olvashatók néhány olyan felvetésre, amelyeket október 31-én protestáns hozzászólóinktól kaptunk. A visszajelzéseket minden kedves hozzászólónknak tisztelettel köszönjük!
„A reformációban nem a szétszakadást ünnepeljük, hanem a megújulást, az eredeti alaphoz való visszatérést.”
A reformáció nem megújulást jelentett, hanem szakítást. A jószándékot nem vitatjuk az ünnepükben, tévedésnek tartjuk viszont azt, mert képzelt dolgot ünnepel, a valóság feletti gyász helyett. Nem emberi gyász ez: a mi Urunk a szenvedése előestéjén imában gyászol, ami minket is erre kötelez. Az induló képünk erre kíván ráébreszteni – ha valakit sokkol is, terápia ez, gyógyító szándékkal.
Dr. Jobbágyi Gábor
docens, Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
„Akik az anyaméhben vannak, teljes mértékben a polgári jogok alanyai, a természetjog alapján.” Aki ezt mondta, nem volt keresztény, valószínűleg nem is tudott semmit a kereszténységről. Nem volt magyar az illető. Népének egy- harmadát nem pusztította el a legális abortusz intézménye. Akinek a gondolatait hallottuk, az egyik legnagyobb római jogász volt, Julianus, aki körülbelül 1800 évvel ezelőtt élt. Gondolatai bekerültek a DIGESTA-ba, amely a római jog legfontosabb tanításait foglalja össze. Mondhatjuk tehát, hogy az a jogrendszer amely Európának évezredekre mintát adott, egyik alapelveként fogadta el a magzat jogképességét és a magzat létezését már az anyaméhben is.
Az elemzés első része itt. A kétrészes cikksorozat indító híre ide kattintva olvasható.
Az Amoris Laetitia apostoli buzdítás lényegében az elvált „újraházasodottakkal” foglalkozó 8. fejezete két helyen idézi Aquinói Szent Tamást álláspontja alátámasztásának érdekében. Az első ilyen hivatkozással egy régebbi bejegyzés foglalkozott, most a második hivatkozással foglalkozunk. Az alátámasztandó állítás szerint a házasságtörést állapotszerűen elkövetők bizonyos esetekben megmaradhatnak a megszentelő kegyelem, a szeretet állapotában.
Kilenc idézet a szent arsi plébánostól
Jézus Krisztus módot talált rá, hogy felmenjen a mennybe és ugyanakkor itt maradjon a földön. Megalapította az imádásra méltó Eucharisztia szentségét, hogy velünk maradhasson és táplálhassa lelkünket; hogy vigasztalhasson és társunk lehessen.
(Szentbeszéd a szentáldozásról)
