Author Archives

  • A stabilitás fogadalma: felhívás az elköteleződésre a választások korszakában
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Nemrégiben üzleti utazás közben, egy hosszú nap után fáradt voltam és így kezdtem görgetni a televízió csatornáit a hotelszobában. Mivel nem volt semmi, amit érdemes lett volna megnézni a rendelkezésre álló többszáz csatornán, végül egy közepesen érdekes házkereső műsornál maradtam.

    Ha még nem láttál ilyen műsort, az alapvető előfeltétel az, hogy a különböző életkörülmények között élő párok keresik a tökéletes otthont, korlátozott költségvetéssel (amit szinte sosem tartanak tiszteletben) Több lehetőség közül kell választaniuk, mindegyiknek megvannak a hátrányai és előnyei.

    Bővebben …

  • A kamalduli rózsafüzér
    Posted in: Elgondolkodtató

    A kamalduli rózsafüzért „Urunk koronájának” nevezik és 33 gyöngyből áll. Sok oblátus visel 33 szemből álló karkötőt a csuklóján, így napközben, buszon, vonaton is tudja imádkozni. A hagyomány szerint Firenzei Mihály kamalduli szerzetes 1516-ban kapta e…

  • A kamalduli rózsafüzér
    Posted in: Elgondolkodtató

    A kamalduli rózsafüzért „Urunk koronájának” nevezik és 33 gyöngyből áll. Sok oblátus visel 33 szemből álló karkötőt a csuklóján, így napközben, buszon, vonaton is tudja imádkozni. A hagyomány szerint Firenzei Mihály kamalduli szerzetes 1516-ban kapta ezt az imádságot égi sugallatra és haláláig naponta elmondta.

    Bővebben …

  • Világiak a plébániai lelkipásztorkodásban (10)
    Posted in: Elgondolkodtató

    10. hagyományos plébániai csoportok lelki gondozása

    altEbben a fejezetben nem a zsinat utáni időkben létrejött kisközösségekről lesz szó, velük a 3. fejezetben már foglalkoztunk. Olyan, a legtöbb plébánián működő hagyományos csoportokra gondolunk, mint például az énekkar, a szkóla, a gitáros ifjúsági csoport, vagy a ministráns közösség, a rózsafüzér-társulat, a hitoktatói munkacsoport, a karitász munkatársainak csoportja, a templomgondozók, esetleg a különféle klubok, például az öregek, a magányosok klubja és hasonlók.

    E csoportok tagjai általában elkötelezett, komoly lelki életet élő keresztények. A lelkipásztorkodásnak velük kapcsolatban a továbbsegítés, az elmélyítés, a folyamatos „feltöltés” a célja és a feladata.

    Bővebben …

  • Ferenc pápa az abortuszokról és a lombikbébi-programról
    Posted in: Elgondolkodtató

     pope_francis_malacanang_7.jpg

    Az uralkodó gondolkodás időnként „hamis könyörületet” ajánl, olyat, ami abban hisz, hogy az abortuszokat támogatni a nőknek segítségnyújtást jelent; hogy eutanáziát igénybevenni méltóságteljes cselekedet; hogy tudományos áttörés gyermeket „gyártani”, és úgy tekinteni rá, mint jogra, és nem mint ajándékra, amit elfogadunk; vagy kísérleti nyulakként használni emberéleteket, azt feltételezve, hogy ezzel megmentünk másokat. …

    Bővebben …

  • Teljesen át kell adnom magamat Krisztus és az Ő egyháza megvédésének
    Posted in: Elgondolkodtató
    burke-800x500.jpg

    Új interjú Burke bíborossal – Harmadik rész

    Új interjú jelent meg az egyik dubia bíborossal, az Apostoli Szignatúra (az Egyház legfelsőbb bíróságának) korábbi prefektusával, az amerikai Raymond Burke-kel. Az interjút a The Wanderer magazin részletekben kezdte el közölni. Az alábbiakban az interjú augusztus 21-én megjelent harmadik, befejező részének magyar nyelvű fordítását közöljük.

    A mostani interjúrészlet utolsó kérdés-válaszában a The Wanderer és Burke bíboros egy amerikai Mária kegyhely támogatására hívják fel az olvasókat. Kizárólagos amerikai vonatkozása miatt ezt a részt az interjú magyar fordításából kihagytuk. A Katolikus Válaszon a beszélgetés első része és második része is elolvasható.

    Bővebben …

  • Kis rózsafüzér a gyermek Jézushoz
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Ezt a rózsafüzért maga Jézus nyilatkoztatta ki a tiszteletreméltó sarutlan kármelita nővérnek, az Oltáriszentségről nevezett Margitnak (megh. 1648 május 26-án Beaune, Franciaország). Rendkívüli kegyelmeket ígért azoknak, akik azzal a szándékkal imádkozzák ezt a kis rózsafüzért, hogy az istengyermekség titkát tiszteljék általa.

    A Gyermek Jézust ábrázoló medálra a következő fohászt mondjuk (meg is csókolhatjuk) : Szent Gyermek Jézus, áldj meg és védelmezz minket!

    Bővebben …

  • Kis rózsafüzér a gyermek Jézushoz
    Posted in: Elgondolkodtató

    Ezt a rózsafüzért maga Jézus nyilatkoztatta ki a tiszteletreméltó sarutlan kármelita nővérnek, az Oltáriszentségről nevezett Margitnak (megh. 1648 május 26-án Beaune, Franciaország). Rendkívüli kegyelmeket ígért azoknak, akik azzal a szándékkal imádk…

  • Antigenderista eskü
    Posted in: Elgondolkodtató

    20840730_1555924714464669_793467607843434828_n.jpg

    Szent X. Piusz pápa 1910. szeptember 1-én tette közzé Sacrorum antistitum kezdetű motu proprio levelét. A levél az ún. „antimodernista eskü” szövegét tartalmazta, amelyet 1967-es felfüggesztéséig minden felszentelt papnak kötelező volt letennie.

    Piusz pápa az esküvel a kora legnagyobb hit- és igazságbeli kihívásaira válaszolt. Az idők változtak, és vele ezek a kihívások is. A modernizmus továbbra is jelen van az Egyházban és a világban, belőle kinőve azonban a hangsúlyok a család, a házasság, és az emberi szexualitás erkölcsi kérdései köré koncentrálódtak.

    Bővebben …

  • A csodatevő prágai kisded Jézus
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    „Minél inkább tiszteltek, annál több kegyelmet árasztok rátok!” Ez a csodatevő prágai kisded Jézus világhírűvé vált ígérete, amit apostolának, az Istenanyáról nevezett Cyrillus karmelita atyának adott. Ez az ígéret sokszorosan valóra vált a századok folyamán. Hosszú láncot alkot, felfedve előttünk Isten titokzatos művét, amely által Egyháza segítségére siet.

    Az 1987-ben boldoggá avatott konvertita, Edit Stein írta főnöknőjének 1942-ben: „… A kis Jézus éppen akkor érkezett, amikor Prágában lehanyatlott a politikai császárság dicsősége. Hiszen ő a titkos uralkodó, aki egyszer véget vet minden nyomorúságnak. ő tartja a gyeplőt a kezében, még ha egyesek, úgy gondolják is, hogy az emberek uralkodnak.”

    Bővebben …