Author Archives: Strausz Kálmán - Page 275
Az irgalom a család működésében
Papp Miklós görögkatolikus parókus, Kézdy Anikó és Somogyiné Petik Krisztina pszichológusok az Országos Lelkipásztori és Teológiai Napok (2016) keretében tartottak előadást Egerben.
Raymond Burke bíboros: “Itt az ideje szólni!”
Új interjú Burke bíborossal - Első rész Új interjú jelent meg az egyik dubia bíborossal, az Apostoli Szignatúra (ti. az Egyház legfelsőbb bíróságának) korábbi prefektusával, az amerikai Raymond Burke-kel. Az interjút…
A Holdfény Közösség
Miért éppen Holdfény? Ahogy a Hold sem világít önmagától, hanem a Naptól jövő fényt adja tovább, úgy a keresztények is Jézustól, a világ világosságától kapják az életet, erőt, békét. Az…
Beszámoló a zentai lelkigyakorlatról
Július 24. és 28. között a zentai Jézus Szíve és Mária Szíve katolikus karizmatikus közösség szervezésében lelkigyakorlatot szerveztek. A közösség odaadó, lelkes tagjai, szorgalmasan, immár ötödik alkalommal szervezték meg ezt…
Imádság Szűz Mária hét öröméről
Liturgikus ünnepe: augusztus 22. Ó Boldogságos szép Szűz Mária, Szentháromságnak temploma, első örömöd az volt, mikoron benned megnyilvánult a malasztnak teljessége és benned fogantatott a dicsőség Királya: – ez örömöd…
Az öröm a keresztény ember viselete
Idén Szent István király ünnepén a budapesti bazilikánál Böjte Csaba ferences szerzetes tesz tanúságot hitéről, életéről. Ezúttal az ünnepről, a megmaradásról, az örömről és természetesen Szent István király példájáról beszélgettünk…
Hogyan győzzük le az ördögöt
Amorth atya, a híres olasz ördögűző elmondja, hogyan tartsuk távol a sátánt magunktól Túl sok keresztény nem hisz az ördögben, mint például az a bíboros, aki azzal riasztotta Gabriele Amorth…
Megpillantottam egy lelket a tisztítótűzből
Szokásos állapotomban voltam, amikor úgy találtam, mintha kiléptem volna önmagamból. Megpillantottam egy lelket a tisztítótűzből, akit ismertem. Megszólítottam: „Mondd, milyen az én állapotom Isten szemében? Különösen amiatt az állapot miatt…
Értem sír Mária Pásztón
A pásztói plébániatemplomban könnyezik a Szűzanya Két Mária-szobor is van a templomban és mindkettő könnyezik. A fájdalmas, festett szoborszemekből végigfolyik a könny az arcon és csillogó könnybarázdát von az álláig.…
“Legalább eljönnek”
Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris 2015. január 5-ei "The Vortex" műsorának magyar fordítása alapján készü;Voris a monológjában az amerikai katolikus egyház állapotára reflektál. Amikor megérted a…
