A helyzet súlyossá vált és egyre fokozódik
Posted in: Elgondolkodtató
Homeopátia és orvosi etika
A minap a kezembe kerül a Magyar Orvosi Kamara hivatalos folyóirata, az Orvosok Lapja. Amikor átlapoztam az újságot, a 16. oldalon megakadt a szemem egy piros alapon fehér betűkkel nyomtatott „Tisztelt Olvasóink!” kezdetű íráson. A szerkesztői vagy vezércikkek általában nem az újság közepén, hanem az elején szoktak megjelenni, ezért sejtettem, hogy érdekes témáról lehet szó abban a pár sorban. Nem tévedtem.
Ébredés utáni fohász:


„Az Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek.” (Zsolt 18,31)
Mi történik a haláltusa alatt és után?
Miután feltettem a facebook oldalamra Csaba testvér meghívóját amelyben a békéért imára, kilencedre hív minden hívő és jó szándékú embert, szinte azonnal a fenti kérdést kaptam a levél fiókomba egy baráttól. Rögtön kértem a Szentlélek segítségét és imádkoztam. Tudtam, hogy erre a kérdésre nem lehet dogmatikai választ adni, hanem fentről való bölcsességre van szükség, amely életszerűen alkalmazható az adott helyzetre.





