Author Archives: Strausz Kálmán - Page 432
Isten meggyógyított rákos betegségből
Amit ismerőseim kaptak tőlem Azzal kezdődött 2013 novemberében, hogy besárgultam és Cola színű lett a vizeletem, de görcseim nem voltak. Egy belgyógyász erősen javasolta az orvosi kivizsgálást mondván, hogy ez…

Nagybeteg imája
Édes Istenem! Te tudod, hogy milyen beteg vagyok, Te tudod, hogy mi lesz a sorsom. Persze szeretnék meggyógyulni, gyógyulásomért imádkozom Hozzád. Nem tudom, nem tudhatom, hogy mi a terved velem.…

“A keresztény akkor is keresztény, ha kijön a templomból”
Így segítenek a máltaiak Pécsett Mondják, hogy egy társadalom fejlettségét mutatja az is, hogyan bánik a legelesettebb emberekkel. Jót tenni néha, nagy ritkán könnyű annak, akinek ez egyáltalán megfordul a…

20 tanács a házasságról
Amit minden férfinak tudnia kellene Egy nemrég elvált férfi összegyűjtötte, mi az, ami szerinte a jó házassághoz elengedhetetlenül szükséges. “Nyilvánvalóan nem vagyok egy kapcsolat-szakértő, de azután, hogy elvesztettem azt a…
Ferenc pápa: Isten bocsánatát nem lehet megtagadni egyetlen bűnbánótól sem
A Vatikáni Rádió írását a Magyar Kurír kiegészíti a bűnbocsánat hazai gyakorlatával kapcsolatban. A szerk. A Szentatya levelet írt Rino Fisichella érseknek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének az irgalmasság…
Szentlélek szeminárium (5)
Sztrilich Ágnes szociális testvér (SSS) szellemi hagyatékából származik ez a rendhagyó tanítás sorozat, amely az Élet a Lélekben szeminárium nyolc fő témájához kapcsolódik. A szerk. Szentlélek keresztség Áldalak, jó Atyám,…