Author Archives: Strausz Kálmán - Page 439
A félelmeink nevelőmesterek vagy Isten meghívói?
„Ez velem is megtörténhetett ” Jó néhányan gondolják így, ha arról értesülnek, hogy az ismeretségi körükben valaki hirtelen elveszítette az állását vagy a gyermekét. Az ettől való félelem végső soron…
Honnan tudták az apostolok, hogy gyóntatniuk kéne?
Szóval, honnan tudták az apostolok, hogy Jézus azt várja tőlük, hogy gyóntassanak, vagyis hogy meghallgassák mások bűneit és utána bocsássák meg azokat? Attól tartok az általános vélekedés erről azt tartja,…
Szeretnék éhes lenni
„Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Ámen.” (Ef 3,20-21) Miután…
Életige, 2015. július
Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban! Isten tartja egybe a mindenséget, benne áll fenn minden, amit csak alkotott: Ő a jelenlegi létrend létrehozója Teremtője. Itt hagytuk abba, s…
Szentlélek szeminárium (1)
Sztrilich Ágnes szociális testvér (SSS) szellemi hagyatékából származik ez a rendhagyó tanítás sorozat, amely az Élet a Lélekben szeminárium nyolc fő témájához kapcsoló;A szerk. Bővebben ...
Szentlélek szeminárium (1)
Sztrilich Ágnes szociális testvér (SSS) szellemi hagyatékából származik ez a rendhagyó tanítás sorozat, amely az Élet a Lélekben szeminárium nyolc fő témájához kapcsolódik. A témána időszerűségét a Szociális Testvérek Társasága…
Egy az Isten
Egy az Isten – ez az unitárius hitvallás a címe Jókai regényének, amely a torockói unitáriusokat dicséri. Mintha mi, szentháromsághívők, több istent vallanánk. Mint politeistákat támad bennünket az Iszlám Állam…
Nincsenek „nagyon nagy” imakérések
„Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem?” (Jer 32,27) Szememet behunyva, fejemet lehajtva soroltam aznapi kéréseimet: „Kérlek, Uram, őrizd meg a gyermekeimet……
Tisztító meditáció – nagyon nem ajánljuk
Szent Ignác nevével, életrajzi leírásával fémjelzett "lelki" programról találtam értesítést az elektronikus postaládámban. Már a program címe is gyanús volt - nemcsak a meditáció szó negatív jelentéstapadásai miatt (sajnos egyre…
Bankár és jó sáfár: összefér?
Napjainkban többször felmerül a kérdés, hogy egy bankár lehet e tisztességes. Mint az alábbiakban be fogom mutatni, alapvetően a banki tevékenység nem hogy ellentmond a jó sáfárság gondolata, hanem pont,…
