Author Archives

  • Ördög a tömjénfüsttől
    Posted in: Elgondolkodtató

    „Fél, mint ördög a tömjénfüsttől” – így szól a magyar szólásmondás. De úgy tűnik, ilyen szempontból sokan az Egyházon belül is az ördög pártjára állnak: mellőzik, vagy éppen gyűlölik a tömjénfüstöt. A legőszintébb az, aki bevallja, hogy nincs kedve baj…

  • Lucia nővér: a végső összecsapás célpontja a család és házasság lesz
    Posted in: Elgondolkodtató

    altII. János Pál pápa 1981-ben a házasság és a család tanulmányozásával foglalkozó intézetet alapított. Az intézmény felállításával Carlo Caffarra atyát, későbbi bíborost bízta meg.

    Caffarra bíboros a Voce di Padre Pio című folyóiratnak nyilatkozva elmondta, hogy mielőtt nekifogott a munkának, levelet írt az egykori fatimai látnok Lucia nővérnek.

    Bővebben …

  • Az élet tele van divergens problémákkal
    Posted in: Elgondolkodtató

    altImmáron újra Magyarországról írok. Egy hosszú út után kavarognak a fejben a gondolatok, pláne, hogy az Jetlag-al párosul. Még soha sem olvastam Ernst F. Schumachertől, de az Acton University-re való készülés erre is rábírt. Általában Schumacher kapcsán mindenki „A kicsi szép”-et szokta emlegetni, de nekem most egy másik könyv volt előírva: Tévelygők útikalauza (A Guide for the Perplexed). A könyv alapvető problémákat feszeget kompakt módon, egyúttal kicsi és szép (mindössze 200 oldal, kis méretben, nagy betűmérettel.) A hosszabb repülőútba még nekem is belefért.

    Bővebben …

  • Jézus a hullámos tengeren
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA mai vasárnapon két dolgot tanít nekünk az evangélium Istenről. Az első az, hogy milyen Istenbe vetni bizalmunkat. A másik az, hogy Isten mennyire nagyra tartja az őszinteséget. Hallhattuk, hogy amikor Jézus a tanítványaival utazott át a tavon keresztül, nagy vihar tört ki. A hullámos tengeren úgy tűnt, hogy Jézus ügyet sem vet erre a viharra, hanem alszik a hajó végében. A tanítványok nem leplezték félelmüket.

    Bővebben …

  • Jézus a hullámos tengeren
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA mai vasárnapon két dolgot tanít nekünk az evangélium Istenről. Az első az, hogy milyen Istenbe vetni bizalmunkat. A másik az, hogy Isten mennyire nagyra tartja az őszinteséget. Hallhattuk, hogy amikor Jézus a tanítványaival utazott át a tavon keresztül, nagy vihar tört ki. A hullámos tengeren úgy tűnt, hogy Jézus ügyet sem vet erre a viharra, hanem alszik a hajó végében. A tanítványok nem leplezték félelmüket.

    Bővebben …

  • Pilismaróti képek
    Posted in: Hittan

    Kedves Szülők! A pilismaróti hittantáborban készült képeket megtalálják a galériában.

  • A gyengeség ereje
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,10)

    Rögtön tudtam, hogy ez életem nagy lehetősége.

    Évek óta álmodoztam róla, hogy író leszek. Egy csomó kis majom (akarom mondani gyermek) gondozása közben időről időre lehuppanok a laptomom mellé, és dőlnek belőlem a szavak. Ám az álom és a valóság közötti szakadék áthidalhatatlannak tűnt.

    Bővebben …

  • Hogyan beszéljek a fiamnak a szexről?
    Posted in: Elgondolkodtató

    altMinden fiús apa életében eljön, rosszabb esetben el kellene jönnie annak pillanatnak, amikor időt kellene szánni arra a bizonyos beszélgetésre. Én szerencsére már túl vagyok ezen, bár nem sok támpontom volt a témában. Ezzel a cikkel szeretnék segíteni a hasonló cipőben járó apukáknak, mely az allprodad keresztény családoknak szóló internetes portálon jelent meg.

    Bővebben …