Author Archives

  • Öreg, kiszolgált, értéktelen?
    Posted in: Elgondolkodtató

    öregTársadalmunk isteníti a fiatalságot, és kevéssé becsüli az öregséget. Miként látja ezt Isten? Ő „öregeket” is a szolgálatába állít, vagy már kiszolgáltak?

    Az Ószövetségben alig fordulnak elő olyan elvont fogalmak, mint amilyen az „öregség”, mivel a héber nyelv csak kevés ilyen kifejezést ismer.

  • Prohászka Ottokár: Nagyböjt 2. vasárnapjára
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt A lelkiismeretvizsgálatról (1897)

    A Schütz Antal által szerkesztett, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, (Szent István Társulat, Budapest, 1929.) az „Élet igéi – Az Úr ünnepei” című XVII. kötetben jelent meg.

    Akárhány embert, asszonyt kérdeztem már, hogy hát mit kell tenni, hogyan kell előkészülni, mikor az ember gyónni megy ; azt felelték, hogy imádkozni kell, hogy az ember ne vétkezzék, vagy azt, hogy bocsánatot kell kérni a jó Istentől; de alig volt köztük, ki rámondta volna : meg kell vizsgálnom lelkiismeretemet. Pedig ez az első teendője az embernek, a bűnbánónak, aki komolyan keresi az Isten kegyelmét.

  • Munkálkodás önmagunkon
    Posted in: Elgondolkodtató

    altHa valaki – akár rangja okán, melyet visel, akár tekintélye folytán vagy hivatali kötelességből – meg akarja reformálni a világot, önmagán kell kezdenie.

    Forrás: Loyolai Szent Ignác válogatott gondolatai – AndroKat

  • A globális etika kritikájáról
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA hétvégén érkezik Budapestre Marguerite Peeters, aki a globális etika kritikájáról tart kurzust, melynek közönségnapja szombaton a SYMA csarnokban lesz. Az előadó a Pontifical University Urbaniana, az Université Catholique du Congo és a Pontifical Lateran University tanára.

    Roska Péter atya összefoglalója

  • A globális etika kritikájáról
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA hétvégén érkezik Budapestre Marguerite Peeters, aki a globális etika kritikájáról tart kurzust, melynek közönségnapja szombaton a SYMA csarnokban lesz. Az előadó a Pontifical University Urbaniana, az Université Catholique du Congo és a Pontifical Lateran University tanára.

    Roska Péter atya összefoglalója

  • Őrséget szám elé
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!” (Zsolt 141,3)

    Máig emlékszem, mikor tűnt fel először a csukott ajkak ereje. A kollégiumi szobámban ültünk a lányokkal, és beszélgetés közben felmerült valakinek a neve, akit mindnyájan ismertünk a főiskoláról. Egymás után mindenki kifejtette a véleményét erről a személyről.

  • Az örök élethez vezető út
    Posted in: Elgondolkodtató

    altNégy lépés

    1. Isten teremtette meg Önt. Szereti Önt és csodálatos terve van az Ön életére nézve. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

    Mi torlaszolja el elölünk az Istenhez vezető utat? Mi béklyózza meg az életünket? Miért érezzük üresnek és kielégületlennek?

  • Szingli or not szingli
    Posted in: Elgondolkodtató

    altEz a kis írás nem a szűken vett párkapcsolatról fog szólni, előre is elnézést érte. A bejegyzés a magányos ember veszélyeztett helyzetére, mint a modern világ egyik pusztító hatására kívánja felhívni a figyelmet. A könnyed vígjátékok üzenetén túl a szingliség legnagyobb veszélye – miképp az angolból vett kifejezés etimológiája is jelzi – az egyedüllét életformává válása, amely a kezdeti szabadság érzése után magányossá teheti és megbetegítheti az embert, elvéve annak cselekvési szabadságát.