A szabadulás rózsafüzére (könyv)
Posted in: Elgondolkodtató
A honlapon megtalálható a szabadulás rózsafüzére ima, magyar tanúságtételek, legutóbb pedig a könyv bevezető tanúságtételeit adtuk közre (1, 2, 3, 4,).
Szent II. János Pál pápa a rózsafüzérről szóló apostoli levelében így ír: „A Boldogságos Szűz rózsafüzére a maga egyszerűségében és mélységében az épp megkezdődött harmadik évezredben is nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje.”
A szentek közöttünk élnek, szokták mondani. Úgy tűnik, ez a vértanúkra ugyanúgy igaz. A kegyetlen terrorcselekmények sora, amely az idei év elején kezdődött, egyelőre nem ért véget. A keresztény áldozatokról szóló hírek talán még inkább fájnak. Nem azért, mintha ők „ártatlanabbul” szenvednének, mint a megölt újságírók vagy az egyszerű bevásárlók, ahogy azt némelyek rendkívül együgyű módon hangoztatják.
Számtalan cikk, könyv és weboldal közöl egy Pio atyának tulajdonított próféciát, mely szerint a végső időkben háromnapos sötétség támad. Egy levelére hivatkoznak, amely azonban sohasem létezettÂÂÂ – írja Jeanette Salerno a padrepiosworld.com 2015. január 3-i blogbejegyzésében.
Társblogunk (Hortus Carmeli) szerzője,
„Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? A bolondnak is több a reménye, mint neki.” (Péld 29,20)
Igen, az abortusz gyilkosság – ezt nem akármilyen szaktekintélytől tudjuk meg. Czeizel Endre genetikus az
A vágytól, hogy megbecsüljenek, – szabadíts meg Jézusom!





