Author Archives

  • Ez valakinek sokat hoz a konyhára!
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Nagy üzlet a fogamzásgátlás. A szerk.

    Ezért ebből logikusan következik, hogy a pénz egy részét a „reklámra” költi, hogy a zűrzavar még nagyobb legyen – ez valakinek nagyon megéri. Egy erkölcsös törvény bevezetése esetén az ebből most jól kereső emberek tönkremennének. Az ő céljuk tehát ellehetetleníteni mindent és mindenkitt, aki az erkölcsös törvények esetleges bevezetését szorgalmazná.

  • Szégyen-alapú vagy szeretetteli család
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Nemrég ajánlotta valaki nekem ezt a posztot, amit most ezúton is szeretnék megköszönni. Amerikai protestáns lelkigondozók Jeff VanVonderen munkássága. alapján nagyon világos szempontokat adnak annak megkülönböztetésére, hogy egy családban – bármi is a látszat – elnyomás, megszégyenítés vagy pedig szeretet, elfogadás uralkodik-e. 

    Az alábbiakban a poszt magyar fordítása olvasható – dőlt betűvel pedig az én megjegyzéseim.
  • Fáradság árán is…
    Posted in: Elgondolkodtató

    altNe akarj még fáradság árán is lelki örömökhöz jutni, hanem mondj le róluk nagylelkűen.

    Forrás: Keresztes Szent János aranymondásai – AndroKat

  • T.S. Spivet különös utazása
    Posted in: Elgondolkodtató

    Az ifjú T.S. Spivet egy montanai tanyán él szüleivel, a tőle teljesen különböző vadóc ikertestvérével és nővérével, aki arról álmodozik, hogy egyszer ő lesz Miss Amerika. T.S. Spivet rajong a térképészetért és a tudományos felfedezésekért. Az őt körbevevő világot igyekszik a lehető legtudományosabban leírni, megérteni, és az így szerzett tapasztalatokat saját találmányai elkészítéséhez felhasználni.

    Egy napon váratlan telefonhívást kap a Smithsonian Múzeumból, azzal a hírrel, hogy a rangos Baird-díjat neki ítélték egy különleges találmányáért, valamint a díj személyes átvétele mellett felkérik egy ünnepi beszéd megtartására is. T.S. felkerekedik és anélkül indul útnak, hogy a környezetében bárkinek is elmondaná milyen különös utazásra készül.

  • A hatodik és kilencedik parancs (2)
    Posted in: Elgondolkodtató

    altII. A tisztaság méltatása

    Mit mond róla Isten?

    Szalézi Szent Ferenc írja egyik művében: „Két dologról nem beszélek szívesen: az alázatosságról s a tisztaságról. Mert mind a kettő oly gazdag a szépségben, hogy bármit mondanék is róluk, csak nyomorúságos és gyenge kép volna s nem ismertetné meg ezeket az erényeket kellő fenségökben. Lehet, hogy aki csak az én szavaimból ismerné meg őket, nem becsülné meg azokat érdemök szerint”. A gyenge emberi ékesszólást azonban felmenti s bőven kipótolja az, ki a tisztaságot tervezte s megalkotta.

  • Kedves leendő Anyukám!
    Posted in: Elgondolkodtató

    altMikor állapotosak vagyunk, azért drukkolunk, hogy egészséges legyen a babánk, aki a pocakunkban van.  Sokként érhet minket a hír, amikor kiderül, hogy nagy eséllyel beteg lesz. Azt gondolhatjuk, hogy így nem élet az élet, így jobb neki, ha meg sem születik. Nekünk meg pláne jobb, mert így könnyebb lesz az életünk. Úgyse adna sok örömet egy beteg gyerek nevelése. Örökös baj lenne csak vele. Meg mit gondolnának a többiek. Biztos sajnálnának minket.

  • A hatodik és kilencedik parancs (2)
    Posted in: Elgondolkodtató

    II. A tisztaság méltatása
    Mit mond róla Isten?
    Szalézi Szent Ferenc írja egyik művében: „Két dologról nem beszélek szívesen: az alázatosságról s a tisztaságról. Mert mind a kettő oly gazdag a szépségben, hogy bármit mondanék is róluk, csak nyomorúság…

  • Az én újévi imádságom
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet!…Szépségedet a király kívánja; hiszen urad ő, hódolj hát néki!” (Zsolt 45,10-11)

    Ez az ige ma neked üzen: a Király vágyik rád. De nemcsak vágyik utánad, az életét adta érted. A neve Jézus. Ő az, „aki van, és aki volt, és aki eljövendő” (Jel 1,4).

    Hallottad, mit mondott János? Most jön. Alleluja! Jön a Király!

  • Az én újévi imádságom
    Posted in: Elgondolkodtató

    „Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet!…Szépségedet a király kívánja; hiszen urad ő, hódolj hát néki!” (Zsolt 45,10-11)
    Ez az ige ma neked üzen: a Király vágyik rád. De nemcsak vágyik utánad, az életét adta érted. A neve Jézus. Ő az, „ak…