Author Archives

  • A Megtestülés
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Karácsony ünnepén egy nagy csodát élhetünk évről évre: Isten fia közénk jött, hogy kifejezze szeretetét és megváltson minket. Ez egész életünkre kihatással kell, hogy legyen. Michael Novak katolikus filozófus, diplomata, író sokszor hivatkozott  A demokratikus kapitalizmus szelleme című könyvében is kiemelt helyen kezeli a Megtestesülést. (Későbbiekben erről a műről majd még szeretnék külön is írni, hiszen blogunk témájában ez egy igazi alapmű.)

    Michael Novák művében hat teológiai doktrínát (tantételt) emel ki, amelyek erőteljes szerepet játszottak abban, hogy olyan intézményeket hozzon létre az emberiség, melyek „segítik a gazdasági fejlődést, a politikai szabadságot és az emberi haladásnak való erkölcsi-kulturális elkötezettséget.” Ezen doktrínák sorában a Szentháromság, Versengés, Az eredendő bűn, A birodalmak elválasztása és Caritas mellett megjelenik a Megtestesülés is.

  • Életige, 2014. december
    Posted in: Elgondolkodtató

    keczelyKedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! A novemberi életigében a küzdelmes élet két feszítő kérdését, paraméterét faggattuk, kutató szemmel és szívvel rákérdeztünk életünk értelmére: „honnan” és „hová” (??) Ez közel áll ahhoz a kérdéshez: Mire jó az egész és minek kell ez az élet? Ezt most színesben és regényes stílusban így folytatnám: Honnan jössz, Kisfiú, na és aztán hová jöttél és hová mész?

  • Betlehem egyszerűsége
    Posted in: Elgondolkodtató

    altHa Szűzanya és Szent József ma keresnének helyet Jézus számára, menedékül választanák-e a mi házunkat, mindazzal együtt, ami benne van?

    A mi házunk és a mi életünk visszatükrözi-e Betlehem egyszerűségét?

    Forrás: Teréz anya breviáriuma – AndroKat

  • „Üres” a karácsonyfa – Imre atya írása
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    A napokban hallottam az RTL-híradóban, hogy a kínaiak is felfedezték a Karácsonyt. Helyesebben, hogy a bemondót szó szerint idézzem: „a kereskedők is felfedezték a kínaiak érdeklődését e csillogó, giccses nyugati ünnep iránt”. És miközben a szöveg ment, mintha egy nyugati nagyváros sétáló utcáján jártam volna: mindenütt lámpafüzér, télapók, mikulások – és karácsonyfák. „Még a Buddha-templom előtt is karácsonyfa áll” – mondta a bemondó, „mert minden magára valamit adó kínai árus nyereséget remél a Karácsonytól.”

  • Mikor el akar kapni a félelem
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,  az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” (Zsolt 91,1-2)

    A szemhéjam rögtön felpattant, a szívem vadul verni kezdett, mikor meghallottam, hogy jelez a telefonom. Éjjel 1 óra volt. Aki ilyenkor hív, nem jó hírrel keres. Kiugrottam az ágyból, megragadtam a készüléket, és ezt az sms-t olvastam: „Anyu, itt a rendőrség. Lezárták a kollégiumot, fel-le rohangálnak, kiabálnak. Nem tudom, mi történt, de nagyon félek.” Ashley volt, friss kollégista lányom, akitől alig hét órája váltunk el.