Author Archives

  • Közömbösség
    Posted in: Egyéb

    alt

    Néhány hónappal ezelőtt éppen fogat mostam és lefekvéshez készülődtem úgy hajlani 1 óra körül, amikor hallottam a rádióban valamit, ami eléggé nyugtalanított ahhoz, hogy az éjszaka hátralevő részében ébren tartson. (Utoljára hallgatok rádiót lefekvés előtt.) Egy nyugtalanító riport volt arról, hogy miként talált meg a rendőrség még egy testet Long Island-en ezzel hatodik gyilkossági áldozatként azonosítva a szomszédságban.

  • Hat imádság a húsvét utáni hétre
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    alt

    „Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam.” (Mt 28,5-7)

    Szerintem még nincs vége a húsvétnak számomra. Tudom, hogy mi e szent nap dicső üzenete általában a világnak.

    De Jézus mit szeretne nekem külön tudtomra adni, miről akarja, hogy gondolkozzam, elmélkedjem az évnek ebben a meghatározó szakaszában? Az új kezdet időszakában.

  • Isten és emberszeretet
    Posted in: Egyéb

    altHa valamely teremtmény iránt való szeretet és hajlam tisztán szellemi és Istenben van a forrása, akkor ezen szeretet növekedésével együtt növekszik az Isten iránt való szeretet is, és minél többször gondol az ember a teremtményekre, annál többször gondol Istenre is és örömét találja benne. Az egyik lépést tart a másikkal a növekedésben.

  • Keresni Istent – Szent Benedek kolostor, Nurszia (Olaszország)
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    A jubileumi 2000-ik évben Nurszia szerzetesei új életet leheltek Szent Benedek szülőhelyébe. Monasztikus közösséget hoztak létre, mely a világ minden részéről vonzza a férfiakat, hogy kövessék Benedek Reguláját. A film bemutatja az „ora et labora” (imádkozni és dolgozni) elv megvalósítását a gyakorlatban, a szerzetesek egy napján keresztül. A film címe (Isten keresése) minden szerzetes igazi elhívása, a valódi szerzetesi hivatás első és legfontosabb minőségének bemutatása, ahogy azt Szent Benedek lefektette a Regulában.
    40 perces film (szöveg nélkül).

  • Hat imádság a húsvét utáni hétre
    Posted in: Elgondolkodtató

    „Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül t…

  • Tavaszi népszokások
    Posted in: Egyéb

    altA tavaszi szokások két nagyobb ciklusra oszthatók: az egyik a nagyheti–húsvéti ünnepkör, a másik a májusi–pünkösdi ünnepkör.

    Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás, míg nyugati szomszédaink más vasárnapokon, böjtidőben, leginkább feketevasárnap gyakorolták a szokást. Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a szokás. A kiszehajtás lényege, hogy egy női ruhába öltöztetett szalmabábút körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették.*

  • Jegyesfotózás
    Posted in: Egyéb

    altNéhány héttel ezelőtt jegyesfotózáson vettünk részt. Ez arra hivatott, hogy ismerkedjünk egy kicsit a helyzettel, amikor fényképeznek, illetve a fotóssal is (bár esetünkben ez nem állt fenn, mert ő jó barátunk).

    Nagyon érdekes élmény volt számomra, holott nem tartott sokáig, és nem is igazán vártam, fáradt voltam aznap és úgy éreztem, lenne éppen jobb dolgom is… de már aznap este elgondolkodtatott az esemény.

  • Világi munka – szellemi ajándékok
    Posted in: Egyéb

    altMelyek a leghangsúlyosabb erősségeid  a  munkahelyeden?  Más  szóval hogyan írnád le talentumaidnak, képességeidnek, tapasztalataidnak azt az egyedi keverékét, amit a vállalatodnál fel tudsz kínálni?

  • Tavaszi népszokások
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA tavaszi szokások két nagyobb ciklusra oszthatók: az egyik a nagyheti–húsvéti ünnepkör, a másik a májusi–pünkösdi ünnepkör.

    Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás, míg nyugati szomszédaink más vasárnapokon, böjtidőben, leginkább feketevasárnap gyakorolták a szokást. Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a szokás. A kiszehajtás lényege, hogy egy női ruhába öltöztetett szalmabábút körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették.*

    Bővebben …