Author Archives

  • A Hatodik Boldogság Fogadó (1958)
    Posted in: Egyéb

    Egész életében arra gondolt Gladys Aylward (Ingrid Bergman) angol háziasszony, hogy Kína az a hely, ahova tartozik. Gladys küldetését akkor fedezi fel a távoli országban, amikor azt a japánok megtámadják és meg kell menteni kínai gyerekek életét. Valós történeten alapuló film, Oscar-díjra jelöléssel és Golden Globe díjakkal.

  • Jézus veled és benned van
    Posted in: Egyéb

    altHatártalan örömöt érzek, hogy az Úr bőkezűségében mindig kedveskedik lelkednek. Tudom, hogy szenvedsz, de nem éppen ez a biztos jele annak, hogy Isten szeret téged? Tudom, hogy szenvedsz, de nem ez-e a megkülönböztető jele minden léleknek, amely eledeléül és örökségéül Istent, a keresztre feszített Istent választott?

    Tudom, hogy lelked mindig próbák alatt áll és körülfog a sötétség – de legyen elég neked, gyermekem, tudni azt, hogy Jézus veled és benned van.

    Forrás: Pio atya breviáriuma

  • A nyolc boldogság
    Posted in: Egyéb

    altA tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:

    1. „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 
    2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 

  • Interjúk (4)
    Posted in: Egyéb

    Emiliano TardifA világ különböző helyein készült interjúk csokrából kiválasztottuk a számunkra legérdekesebbeknek tűnő kérdéseket. Itt átnyújtjuk ezeket Emiliano Tardif atya válaszaival.

    19.   Elmesélne nekünk egy olyan gyógyulást, amely valami különlegesség folytán felkeltette a figyelmét?

    Többet is elmesélek, amelyek Istenünk humorérzékét mutatják meg.

  • Állatfarm (1955)
    Posted in: Egyéb

    George Orwell hátborzongatóan igaz meséjének rajzfilmes feldolgozása, John Halas rendezésében.

  • Öt imádság a lányodért
    Posted in: Egyéb

    alt…éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55,11)

    Rájöttem, hogy van valami, amitől őrizkednem kell anyai mivoltomban. Néha Isten akarok lenni a gyermekeim életében.

  • Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) kapcsolata a Szűzanyáva
    Posted in: Egyéb

    alt„Edith Stein azon igyekszik, hogy a nők tekintetét magasztos példaképükre, Máriára irányítsa, aki anya és egyszersmind szolgáló” – írja Waltraud Herbstrith, azaz az Istenanyáról nevezett Teréz nővér a Kölni Karmelben 1971-ben.

    „Noha Waltraud Herbstrith maga személyesen nem ismerte Edithet, azt hiszem, mégis sikerült neki nagyon életközeli képet alkotni róla.” ezt pedig Edith édestestvére, a New Yorkban élő Erna Biberstein írta szintén 1971-ben.

  • Miserend, egyházi ünnepek, miseszándékok 2014. március 31. – április 6. között
    Posted in: Hirdetőlap

        Március 31. hétfő: Köznap 13:00: Csóti Gyula temetése 18:00:Mécsest gyújtó adakozók szándékára  Szent István Templom Április 1. kedd: Köznap 08:00: Mécsest gyújtó adakozók szándékára    Sz. László Templom 18:00:                                                              Szent István Templom Április 2. szerda: Köznap 18:00:  Liturgia szentségimádással és szentáldozással    Sz István T. Április 3. Elsőcsütörtök: Köznap 18:00:                                                             Szent István Templom 18:30:  […]

  • A Szentlélek az életszentség előmozdítója
    Posted in: Egyéb
    altHa tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,13)
    Miért kérünk? Azért, mert vágyakozunk valamire, amit nem birtokolunk. Isten és az Ő Szentlelke nincsen a birtokunkban, a Szentlelket ezért kérnünk kell, és ingyenes ajándékként meg is kapjuk.Hívjuk ezért a Szentlelket, hogy Ő tegyen szentté bennünket!