Author Archives

  • Ne féljünk kihívni a papot
    Posted in: Egyéb

    altA Szentatya február 26-án szerdán folytatta a szentségekről szóló katekézis-sorozatát. A múlt héten a bűnbánat szentségéről, míg ez alkalommal a betegek szentségéről elmélkedett. Régen ezt utolsó kenetnek nevezték, mivel úgy tekintették, mint lelki vigaszt a halál közeledtével. A betegek kenete elnevezés azonban segít, hogy a betegségre és a szenvedésre Isten irgalmasságának távlatában tekintsünk – magyarázta Ferenc pápa.

  • Mikor vihar dühöng és zúg a szél
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    alt„erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya” (Zsid 6,18b-19a)

    A süvöltő, fagyos szél kegyetlenül verte, ostorozta a ház oldalát. Az öreg lucfenyő meghajolt, és visítva súrolta a ház külső szigetelését. Képtelen voltam visszaaludni.

    A félelmetes kinti vihar illett ahhoz, ami családunk fölött csapkodott már hónapok óta. Egyik vihar a másik után sújtott le ránk, szusszanásnyi időt sem hagyva közben. A vejem szívműtétje. Apósom rákdiagnózisa. Totálkárosra tört autó. A másik, az egyetlen használható lerobbant. Férjem csellengő veseköve. Halmozódó kifizetetlen számlák. És még sorolhatnám…

  • Amit a pápák megtehetnek, és amit nem
    Posted in: Egyéb

    altA pápák, másképp szólva, nem autoritárius személyek, akik azt tanítanak, amit akarnak és úgy tanítanak, ahogy akarnak. A pápák egy kötelező erővel bíró hagyomány védelmezői, aminek a szolgái, nem pedig az alakítói.

  • A kardinális (1963)
    Posted in: Egyéb

    Egy bostoni fiatal katolikus pap története, aki összeütközésbe kerül a fanatizmussal, a fajgyűlölettel és személyes konfliktusaival, miközben bíborossá nevezik ki. A filmet és alkotóit hatszorosan jelölték Oscar díjra.

  • Vakok és látók
    Posted in: Egyéb

    altSzánalommal tekintünk a vakokra: milyen szörnyű állapot lehet! Bezárva az örökös éjszakába. Fény nélkül, színek nélkül… Mégis: akiket személyesen ismerünk közülük, többnyire derűs emberek. Szelídek, kedvesek, vidámak. Békésebbek, mint mi magunk. A külső világból talán kevesebbet érzékelnek, a belső viszont annál gazdagabb, sokszínűbb. Időnként bizony a látónak is szüksége van arra, hogy behunyja szemét. Hogy befelé tekintsen. Hogy mögéje lásson a felszínnek. Hogy csak a lényegre figyeljen.

  • Aki egy életen át nem dönti el
    Posted in: Egyéb

    altAzután sorsot vetettek rájuk, és a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak.” (Jn 15,9-17)

    Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.

  • Ott a kegyelem
    Posted in: Egyéb

    alt„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” (Zsid 4,6)

    Lehet, hogy Istennek egyszer elege lesz a siránkozásaimból? Nemegyszer feltettem mát magamnak ezt a kérdést hosszú évek óta tartó küzdelmem során a hangulati étkezési problémámmal. Volt úgy, hogy szűkölve könyörögtem Hozzá, máskor dühösen nekitámadtam, gyakran nem foglalkoztam vele. És azon aggódtam közben, hogy elhasználom az összes Istentől nekem járó kegyelmet.

  • Az Eucharisztia az elhunytak életadó kenyere (1)
    Posted in: Egyéb

    altA megváltást Krisztus halála és feltámadása hozta el az emberiségnek. A szentmise Krisztus halálának és feltámadásának ünneplése. Mi, katolikusok hisszük és valljuk a szentek közösségét. Van egy dicsőséges egyház a mennyben, egy szenvedő egyház a tisztítótűzben és egy küzdő egyház a földön, ahol a bűn, a sátán és a test ellen harcolunk.