Néhány eucharisztikus csoda a történelem lapjairól (1)
Posted in: Elgondolkodtató
A világ különböző részein sok eucharisztikus csoda történt és történik ma is. Volt, hogy az átváltoztatott ostya és bor az áldozók szájában valódi hússá és vérré változott. Olyan is előfordult, hogy a pap kételkedett benne, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Oltáriszentségben, mire az átváltoztatott kenyérből és borból a jelenlevők megdöbbenésére vér kezdett folyni. Az alábbiakban néhány történelmi eseményről számolok be.
Adj nekünk, Uram, látó szemet, szerető szívet és mély lélegzetet.
Minden alkalommal elmondom, hogy a Katolikus Egyháznak (és egyéb egyházaknak) elsősorban a kormányzati bürokráciától és a világi hatalomtól kell félnie, nem a „nagyvállalatoktól”, a „kapitalizmustól”, a „globalizációtól”. Ezzel szemben sokan érvelnek a globális szabályozó hatóság szükségessége mellett, hogy megfékezze a nemzetközi kizsákmányolást, korlátozza a pénztőke uralmát, megakadályozza a környezetszennyezést.
Hogy az ember tökéletesen szerethesse Őt,
Gareth Leyson (Wales) atya két kiváló írását már korábban közreadtam a






