Betlehemezés – élő hagyományunk
Posted in: Egyéb
A betlehemezés a karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátéka. Ez a több szereplős, dramatikus játék a karácsonyi játékok legrégibbike: a 11. századtól kezdve van róla adat, persze templomokban adták elő.
Mit tanulhatnak a szerzetesek és a hívek Szárovi Szent Szerafimtól? Lényegében ugyanazt, mert a két életforma nem két tőről fakad, hanem egyről; a szent keresztségben ellene mondottunk a sátánnak, minden cselekedetének és minden pompájának, és a Hiszekeggyel az Anyaszentegyház hitében köteleztük el magunkat.
A Szentírás gazdálkodással legegyértelműbben foglalkozó példabeszédei, amelyek a hűséges intéző példázatát állítják elénk, fordítástól függően hűséges szolgát, intézőt, jó sáfárt említve. Máté evangéliuma két részben is foglalkozik azzal, hogy kit tekinthetünk hűséges intézőnek.
János evangéliumában ezt olvassuk: szeressétek egymást. A lelkivezető olyan, mint a patent-pár: ha az egyik nem jó, nem lehet összekapcsolni. Az egyik mindig jó: a Szentlélek, aki osztogatja az igazságot. Minden összecsapott prédikáció vagy felületes intelem gyóntatáskor, megakadályoz egy nagy lehetőséget.







