Mire ügyeljünk, ha fiataloknak beszélünk a hitről?
Posted in: Elgondolkodtató
A fiatalok nem arra fogékonyak, MIT vallunk magunkról és HOGYAN cselekszünk, hanem arra, hogy MIÉRT. Tetteink csupán igazolják belső meggyőződésünket, a MIÉRTET. A fiatalok sokszor azért bizonytalanok a hitben, mert nem áll össze bennük a teljes kép. Ezért fontos, hogy amikor hitről beszélünk nekik, ne csak a MIT és a HOGYANT, hanem a MIÉRTET is megláttassuk velük.
A fiatalok hitét az erősíti legjobban, ha tanúságot tehetnek róla mások előtt. Jó, ha be tudnak kapcsolódni valamiféle karitatív munkába, vagy beszélhetnek a hitükről másoknak (például náluk fiatalabbaknak). Mindez azonban nem mindig elegendő ahhoz, hogy megtartsa őket a hitben.
Egy kínai ember egyszer elmesélte élete tapasztalatait a maga képes nyelvén:
Mindenért, amit adtál,

A political correctness (politikai korrektség) kifejezés abból a posztmodern értelmiségből ered, amely az 1960-as évektől kezdve a kulturális forradalom folyamatát vezette Nyugaton. A politikailag korrekt erkölcsiségnek rendszere lett a nyugati világban, s azon keresztül lett irányadó az egész világon az 1990-es években. A radikális politikai korrekt látásmód alapvetően szekuláris és összeegyeztethetetlen egy olyan erkölcsiséggel, amelyik nyitott a transzcendenciára. Ez az új ethosz a nyelvezet megváltoztatásával dekonstruálja az egyetemes ember fogalmát.






