Battaplébánia

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
Jn 13,16-20

Elmélkedés

A nagycsütörtöki utolsó vacsorán az apostolok lábát megmosó Jézus tanúságot tett arról, hogy az embereket akarja szolgálni, majd másnap, nagypénteken, amikor engedelmesen vállalja a kereszthalált, a mennyei Atya szolgájának bizonyul. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy szolgáljuk embertársainkat és állítsuk életünket Isten szolgálatába. Nem két, különböző dologról van itt szó, hanem arról, hogy az embereket szolgálva Istennek szolgálunk. Így volt ez Jézus megváltó halálakor, és ez történik akkor is, amikor Jézus szolgálatát folytatom.

Gondoljunk most arra, hogy mi ülünk ott az asztalnál, Jézus éppen hozzám lép, letérdel elém és az én lábamat mossa, majd megtörli. Nem kérdezi, hogy pap, tanár, hivatalnok, bolti eladó, kőműves, fodrász, munkás vagy diák vagyok. Jézus számára csak az a fontos, hogy az ő követője legyek és azt akarja, hogy tiszta legyen a szívem. Nem vagyok nagyobb nála, mégis ő térdel le előttem, ő szolgál nekem, sőt irántam való szeretetből még ennél is többet tesz, feláldozza életét, üdvösségem szolgája lesz.

Elismerem-e Jézust életem Urának? Akarok-e neki szolgálni? Akarok-e a példáját követve az embereknek szolgálni? Akarom-e az emberekben, főként a legkisebbekben és a legszegényebbekben őt szolgálni? Tudok-e alázatos lenni annyira, hogy nem viszolygok és húzódozok semmiféle „megalázó” feladattól?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat. Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: Igen, uram, tudod, hogy szeretlek. Bátoríts bennünket, hogy a Te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!

Május 24-én, szombaton Esztergomban, a Szent Erzsébet Karitász központjához tartozó Bajóti Régió fennállásának 20. évfordulója alkalmából az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ünnepséget rendez. Az évforduló alkalmából Erdő Péter bíboros 10.30-tól ünnepi szentmisét mutat be az Esztergom Vízivárosi templomban. Ezt követően 12 órától emlékműsor keretében idézik fel az elmúlt 20 esztendő eseményeit. A karitász az önkéntes munkatársainak tevékeny szeretetéért a jubileumi ünnep keretében mond köszönetet. A meghívott vendégek: Dr. Erdő Péter bíboros; Écsy Gábor atya, a Karitász országos igazgatója; Mádl Dalma asszony, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete; Dr. Völner Pál államtitkár; a helyi plébános atyák, a községek polgármesterei, a Szent Erzsébet Karitász Központ munkatársai, a főegyházmegye régióvezetői és munkatársai, valamint a bajóti régió főbb támogatói.

Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem.
Jn 12,44-50

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus saját hivatásáról mond beszédet, amelyben megerősíti, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Egyetlen vágya az, hogy teljesítse azt, amit az Atya rábízott. Az Atya és a Fiú közti szoros kapcsolat következményeként a Jézushoz való viszonyunk – szembefordulásunk vagy ráhagyatkozásunk – egyúttal állásfoglalást jelent a mennyei Atyával szemben vagy mellette.

Helyezzük nagyobb összefüggésbe e részt! Mai szakaszunk tulajdonképpen Jézusnak a néphez intézett utolsó beszéde, s ezzel mintegy lezárul az ő nyilvános működése. Ezt követően a János evangélium 13. fejezetében már az utolsó vacsora termében találjuk magunkat a lábmosásnál.

A nép tehát megismerhette Jézust, aki három éven keresztül lépett fel a nyilvánosság előtt. Láthatták, amint mindjárt az elején tanítványokat vesz maga mellé, de nem csak őket tanította, hanem minden alkalmat megragadott, hogy a néphez is szóljon. Láthatták a csodás gyógyításokat is, és sok más csodát, amely azt bizonyította, hogy valóban isteni képességekkel rendelkezik. És most, nyilvános működésének végén, közvetlenül szenvedésének kezdete előtt az embereknek állást kell foglalniuk Jézus személyével kapcsolatban. Hisznek-e benne? Hisznek-e a világosság igaz szavában? Hisznek-e a megváltásban és a bűnök bocsánatában? Hisznek-e az Atyában, aki Jézust küldte? Hisznek-e az örök életben? E kérdések ma nekem szólnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Adj nekünk, Istenünk, alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket; közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

„A média szerepe az Egyház missziós tevékenységében” címmel.

Nincs ugyan ünnepélyesen boldoggá avatva, de a magyar egyház egén ősidőktől fogva csillagként tündököl. Igen tekintélyes írók, a nagy Pázmány Péter is, a boldogok közé sorolják. Eredetéről csak annyit tudunk, hogy Esztergomban nemes szülőktől származott. Ájtatoskodásban és tanulásban eltöltött gyermekkorának és ifjúságának legszembetűnőbb vonása volt a magány szeretete.

„De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket.” (Róm 8,37)

Olyan nap volt, mint a többi. Felkelt, és kezdődött a szokásos program. Felkölti a gyermekeket. Elkészíti az uzsonnájukat. Becsomagolja a táskákat. Elkocsikázik velük az iskolába. Munkahely. Hazatérés.

Úgy, mint máskor. Mindaddig, míg a konyhába lépve meg nem hallotta, hogy sms érkezett. Nem az ő telefonjára, hanem a férjéére. Nem ismerős a név. Női név. Biztos egy új munkatárs. Vagy ügyfél. Bízott a férjében. Okkal?

Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”
Jn 10,22-30

Elmélkedés

A szamariai asszony, akitől Jákob kútjánál Jézus vizet kér, kettejük beszélgetése során megérti, hogy Jézus a Messiás, s ezt örömmel mondja el a város lakóinak. A vakon született ember, miután Jézus segítségével látni kezd, örömmel fejezi ki hitét, s ismeri fel gyógyítójában a Messiást. Egyeseket a tanítás, másokat pedig a csodák vezetnek el a Messiás felismerésére. Ugyanakkor vannak olyanok is, akiknek mindez nem elég. Róluk olvasunk a mai evangéliumban.

A jó pásztor határozottsága és a rábízottakért érzett szeretet érződik Jézus szavaiból, amikor arról beszél, hogy egyetlen ember sem veszik el azok közül, akiket az Atya neki adott, s akik hisznek benne. Ezt az isteni szándékot nem hiúsíthatják meg azok a zsidók, akik szembeszállnak Jézussal, és nem hátráltathatják azok, akik nem hisznek benne vagy elutasítják Jézust, az Atya küldöttét. Jézus véghezviszi küldetését, összegyűjti mindazokat, akik hisznek benne s követik őt.

A tanítványa megőrzi az egységet Krisztussal és az általa alapított Egyházzal. Nem egy új, egy korábban nem létező Egyházat keresünk és nem egy új Egyházat építünk, hanem egy megújuló Egyháznak a tagjai vagyunk, s arra törekszünk, hogy e megújulásban tevékenyen részt vegyünk. Meg kell tanulnunk Jézustól, hogy az evangélium hirdetése által mi is visszavezessük az eltévedteket az Egyház közösségébe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap felé haladtunkban, hátra nem tekintve, nem méricskélve, mibe kerül a segítség. Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket várnak tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma reggel kezdődnék az életem.

A díjakat a XXII. Szent István Könyvhét megnyitóján adták át.

A díjakat a XXII. Szent István Könyvhét megnyitóján adják át.