Archives for Elgondolkodtató - Page 188
2021. november 20. – Szombat (Lk 20,27-40)
Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy…
A Schneider interjú #3: Rabszolgatársadalom?
Schneider püspök figyelmeztet a hagyományos emberiség túllépésére irányuló jelenlegi törekvés negatív következményeire Robert Moynihan: Az emberi történelem különböző időszakaiban az emberek megpróbálták átalakítani az emberiséget. A római császárok azt követelték,…
Öt dolog, amit az elvált szülők gyermekei szerint az Egyháznak tudnia kell
Évente több mint egymillió gyermek éli meg szülei válását, és a fiatal felnőttek legalább egynegyede elvált szülők gyermeke. És ezek a számok még magasabbak, ha beleszámítjuk azokat is, akiknek a…
“A Püspöki Konferencia nem fog együtt az Úr elé állni. Egyedül leszek.”
Egy beszéd, amelyet olvasva szent irigység fog el Tyler Egyházmegyéjének híveivel és papjaival szemben, akiknek az Úr ilyen püspököt adott. Joseph Strickland igaz főpásztor, nagy vigasztalás, hogy van ilyen…
2021. november 19. – Péntek, Árpád-házi Szent Erzsébet (Lk 6,27-38)
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.…
Vianney Szent János: A gyónás
Gyermekeim, amikor az embernek egy kis folt van a lelkén, tegyen úgy, mint akinek pompás kristálya van, és gondosan őrzi. Ha a kristályt por lepi, siet letörölni, és a kristály…
A Schneider interjú #2: Egy új emberiség?
Schneider püspök elmélkedik a jelenlegi törekvésről, hogy a technológia segítségével átlépjük az emberi határokat Robert Moynihan: Nos, a modern időkben az elképzelés, miszerint az ember alapvető célja Isten dicsőítése, kissé…
2021. november 18. – Csütörtök (Lk 19,41-44)
Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve…
A Schneider interjú: #1: “Kyrie eleison”
A kazahsztáni Asztana 60 éves püspökével, Athanasius Schneiderrel készített interjúm 10 felvételéből az elsőt közzétették, és most már elérhető a Rumble (link) és a YouTube (link) következő kilenc felvételen Schneider…
„A szeretetnek rengeteg másolat-fokozata van”
Dr. Gál Péter atya 2021. október 31-i homíliája Kedves testvérek, a szeretet életrendjét, világrendjét alkotta meg a Mennyei Atya a teremtésben. Az angyalok és a másik tudatos teremtmény az…