Battaplébánia

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57

Elmélkedés

A Lázár feltámasztása utáni eseményeket, e rendkívüli csoda hatását írja le a mai evangélium. A csoda után egyes jelenlévők szükségesnek tartották jelenteni az esetet a farizeusoknak. A hír hallatára a főtanács tagjai rögtön összegyülekeznek, hogy megvitassák a történteket, illetve azt, hogy mit tegyenek. A főtanács számára nem az a kérdés, hogy miként történhetett Lázár feltámasztása a halálból, hanem az jelent nekik gondot, hogy az esemény hatására „sokan hittek Jézusban.” Úgy érzik, hogy egyre többen csatlakoznak Jézushoz és ez a tény gyengíti az ő szerepüket. Láthatjuk tehát, hogy miközben Jézus egyre jobban kinyilatkoztatja önmagát és isteni hatalmát, a zsidó vallási vezetők részéről egyre inkább fokozódik az ellenállás iránta. Miközben az egyik oldalon terjed az Isten országáról szóló örömhír és egyre többen fogadják azt el hittel a szívükben, a másik oldalon a hitetlenségből fakadó irigység, rosszindulat, féltékenység és gyilkos szándék növekszik.

Máskor legalább volt alapja az elutasításnak, hiszen sok esetben Jézus a törvény szó szerinti értelmével ellentétesen cselekedett. A halottfeltámasztással semmiféle törvényt nem sértett meg, mégis most éri el tetőfokát az ellene irányuló gyűlölet, ennek hatására döntenek arról a főtanácsban, hogy meg kell halnia.

Az események lassan minket is, mindannyiunkat állásfoglalásra késztetnek. Jézus mellett vagy ellene döntök?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész a zsidók és Jézus szembenállását mutatja be. Az indulatok valóban elszabadulnak, egyesek már köveket ragadnak, hogy halálra kövezzék Jézust, aki persze szavakkal igyekszik védeni magát. A jelenet érdekessége, hogy a vitázó felek elbeszélnek egymás mellett. Ennek az az oka, hogy a zsidók mindvégig Jézus szavaiba kötnek bele. Jelen esetben azt a kijelentését, hogy „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30) minősítik káromkodásnak. Jézus viszont végig az ő cselekedeteire hivatkozik. Azt állítja, hogy az Atya tetteit viszi végbe, miként tanítása, ugyanúgy cselekedetei, csodái is az Atya irgalmasságát közvetítik az emberek felé.

A hit kettős értelme mutatkozik meg ebben a részben. Egyrészt azt jelenti, hogy hiszünk Jézusnak, hitelesnek tartjuk mindazt, amit mond, bizalommal elfogadjuk tanítását. Azért hiszünk neki, mert a mennyei Atya küldöttének tartjuk. Másrészt a hit azt jelenti, hogy elhisszük amit az Úr önmagáról állít: egyedülálló kapcsolatban van az Atyával, ő az Atya Fia. Ezt senki ember nem mondhatja önmagáról Jézuson kívül. Az Atya és a Fiú egysége a két személy egymásban való léte. Ezt Jézus így fogalmazza meg: „az Atya énbennem van és én az Atyában.” Jelen helyen ugyan nincs utalás a harmadik isteni személyre, a Szentlélekre, de természetesen a Szentlélek is ennek az egységnek a részese. A Szentháromság szeretet-egységébe, szeretet-közösségébe kapunk mindannyian meghívást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Jn 8,51-59

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumaiban több olyan vitabeszédet olvastunk, amelyek felépítése azonos. A tanítás azzal kezdődik, hogy Jézus tesz egy kijelentést, amely ellenkezést vált ki a zsidókból, legalábbis azokból, akik nem hisznek benne. A tiltakozás aztán alkalmat ad Jézusnak, hogy részletesebben kifejtse mondanivalóját. A mai részlet szintén ezt a felépítést követi. Jézus kijelenti: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A hitetlenek rögtön megütköznek szavain és tiltakozni kezdenek. Példáikat, Ábrahám, az atyák vagy a próféták halálát a múltból veszik, mert a múltból vannak tapasztalataik. Ezzel szemben Jézus nem a múltba tekint, hanem a jövő felé, az örök élet a jövőben vár azokra, akik megtartják tanítását. A zsidók félreértésének másik oka, hogy ők csupán a test halálára gondolnak, Jézus viszont a lélek halhatatlanságára.

E ponton érdemes tisztáznunk, hogy Jézus nem azt ígéri az ő tanítványainak, követőinek, nekünk, hogy mentesít minket a földi haláltól. A halált egyetlen ember sem kerülheti el. Aki megszületett erre a világra, annak élete egyszer véget fog érni. Jézus azt ígéri, hogy a halál után lesz új élet, lesz feltámadás. Aki a földön vele együtt vállalta a szenvedéseket, az vele együtt fog majd részesülni a feltámadás dicsőségében. Aki a földön vele élt, az vele élhet majd az örökkévalóságban is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.