Archives for Elgondolkodtató - Page 42
A bibliai embertől a virtuális emberig
BEVEZETŐ GONDOLATOK Bár Heidegger fent idézett mondatai lassan százévesek, mégis azt érezhetjük, hogy olyan, mintha tegnap vetette volna papírra őket. Hiszen ma még inkább töredezettek az ember létével, céljával, méltóságával…
2024. február 3. – Szombat (Mk 6,30-34)
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy…
Mi az ember, hogy megfeledkezünk róla?
A nyugat-európai kereszténydemokrata politika látványos válsága egy sokkal mélyebben húzódó krízisre mutat, amelyet a Covid–19-járvány hozott a felszínre. A kialakult „antropológiai válsághelyzetet” a médiaökológia szempontjából vizsgáljuk meg. Ehhez bocsássuk előre…
Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül (7)
14. fejezet: Vallásos-e? Ha elvben szükségesnek tartom, hogy menyasszonyjelöltem vallásos legyen, hogyan győződjem meg róla, hogy valóban az‑e? Aki maga is vallásos, jól ismeri, gyakorolja is a vallását, az másban…
2024. február 2. – Péntek, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) (Lk 2,22-40)
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának,…
“Isten hatalma teljhatalom”
Dr. Barsi Balázs atya homiliája Szécsényből, 2024. január 28.
Hit és házasság – Altay Daniella
Csókay András feleségének tanúságtétele
2024. február 1. – Csütörtök (Mk 6,7-13)
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem…
Lelkigyakorlatok Margaritha Valappila nővérrel és Manfred M. Huber atyával (2024)
április 22. - ; - Kozármisleny "Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. ( Iz 40,29 )Információ: Hochschornerné Strasszer Éva, Tel. 0036 30 377 6755, E-Mail: Bővebben ...
A Lélek szava | A hivatások válsága a családban, az Egyházban | Bíró László püspök
Az egyházi rend és a házasság szentsége, abban különböznek a többi szentségtől, hogy mindkettő másokért, a közösség szolgálatáért van, nem magáért szentséget magára vevőért. Egy válás nem lehet magánügy, hiszen…