Archives for Elgondolkodtató - Page 560
A tiszta férfiúság
A tiszta férfiúság - a könyv, amit a fél világ olvas 1919-ben jelent meg dr. Tóth Tihamér első, azóta is leghíresebb műve, a Tiszta férfiúság. A világháború viharában megrendült, lelki…
2017. október 12. – Csütörtök (Lk 11,5-13)
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem,…
Burke bíboros: “Oroszország felajánlása a Szűzanyának nem történt meg az általa kért módon”
IRVING, Texas, október 9. (LifeSiteNews) — “Nyilvánvaló, hogy a felajánlás (Oroszországé) nem történt meg olyan módon, ahogy a Szűzanya kérte” – mondta Raymond Burke vatikáni bíboros a hétvégén a fatimai…
Bíró László püspök: Mindszenty – Pannonia Sacra
Magyarok Nagyasszonya Búcsú, Pécsszabolcs
2017. október 11. – Szerda (Lk 11,1-4)
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor…
Kiállni az emberségért
Olvasom, hogy jeles személyiségek, Veiszer Alinda, Hajós András, Gundel Takács Gábor, Beér Miklós váci püspök és Gégény István hitoktató petíciót indított az emberségért, egész pontosan „olyan országért, ahol a nézeteltéréseket…
Ha megengedjük a szentáldozást a házasságtörőknek, mi lesz a többnejűekkel?
Egy tekintélyes afrikai bíboros szerint ha a Nyugaton valóban úgy értelmezik Ferenc pápa Amoris Laetitia apostoli buzdítását, hogy az lehetővé teszi a rendezetlen együttélésben lévők (köztük a polgári úton újraházasodott…
2017. október 10. – Kedd (Lk 10,38-42)
Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta…
Bíró László: Mi a bajunk a hitünkkel?
Magyarok Nagyasszonya Búcsú, Pécsszabolcs
A Mai Ige című áhítatos füzet kritikája
Számos alkalommal kaptam meg továbbított formában keresztény testvéreimtől a Mai Ige c. áhítatos füzet napi elmélkedéseit. Volt néhányszor, hogy úgy éreztem, fején találták a szöget, de valamiért sosem szerettem, volt…
