Battaplébánia

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Lk 10,1-12

Elmélkedés

Az evangéliumokban olvashatunk arról, hogy nyilvános működése idején Jézus missziós útra küldi az általa kiválasztott tizenkét apostolt. Máté és Márk mellett Lukács evangélista is beszámol erről az eseményről (vö. Lk 6,1-6), de ő az egyetlen, aki egy másik misszióba küldést is megemlít, a hetvenkét tanítvány küldését, amelyről a mai evangéliumi részben olvasunk.

A leírás jellegzetessége, hogy nem a tanítványok tevékenységéről, munkájáról, Mesterük nevében végzett szolgálatáról ír, hanem a Jézus általi küldés áll a középpontban. Ezáltal világít rá a misszió, a küldetés természetére és tartalmára, amely egyrészt bepillantást enged abba, hogy az első időkben hogyan indult az evangélium hirdetése, másrészt irányelveket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a későbbi időkben mit érdemes szem előtt tartania azoknak, akik Krisztus követségében indulnak. A küldöttek a bárányok szelídségével indulnak, szinte teljesen védtelenek az ellenséges érzületű emberekkel szemben, de mindenkor számíthatnak küldőjük segítségére. A missziónak minden korban az a célja, hogy Isten országának jelenléte megtapasztalható legyen az emberek számára. Ezt a célt szolgálja az evangélium üzenetének a hirdetése és a betegek gyógyítása is, amelyre szintén hatalmat kapnak a tanítványok.

Kész vagyok-e az evangélium hirdetésével folytatni Krisztus művét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas és szent Urunk, küldj szüntelenül új munkásokat Országod aratásába! Segítsd azokat, akiket arra hívsz, hogy napjainkban kövessenek Téged! Engedd, hogy akik arcodat szemlélik, örömmel válaszoljanak a csodálatos küldetésre, amelyet rájuk bíztál, néped és valamennyi ember javára. Istenünk, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol, most és mindörökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62

Elmélkedés

Három sikertelen kísérletről olvastunk az evangéliumban. Két ember önként jelentkezik, hogy Jézus követője lesz, egy harmadikat pedig az Úr szólít meg. Mindhármuk valami miatt alkalmatlan arra, hogy Jézus tanítványa legyen. Az első jelentkező bizonyára egy kiszámíthatóbb és biztonságosabb életre vágyott, amit Jézus nem tudott volna sem neki, sem bárki másnak biztosítani, hiszen az ő tanítványának késznek kell lennie a mindenkori alkalmazkodásra és a nehézségek elviselésére.

A második személy esetében Jézus nem egy kegyeleti cselekedettel szemben foglal állást, hanem az általános értelmezés szerint inkább a lelki halottak feladata a fizikai halottak eltemetése. Akit Jézus meghív, annak fel kell adnia emberi terveit, hogy Isten útján járhasson. A harmadik ember példája pedig azt mutatja, hogy a tanítványoknak a jövő felé kell fordulniuk, hogy minden erejükkel a Jézustól kapott küldetés teljesítésére koncentráljanak.

A tanítvány ugyanis, aki életét egészen Krisztus követésére szenteli, nem azzal törődik, hogy éppen hol fog aludni, de nem is azzal, hogy eltemesse a halottakat vagy a múltat, s nem a szeretteitől való elbúcsúzás a gondja. A tanítvány egyedül mesterére figyel, aki mellett elkötelezte magát. Úgy tűnik, hogy az talál ki magának mindenféle hirtelen intéznivalót, akiben nem elég komoly az elhatározás Jézus követésére. Kész vagyok-e azonnal indulni, ha engem hív Jézus?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek.
Lk 9,51-56

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus már próbálta lehűteni forrófejű és olykor hirtelen haragú apostolait. Ma ismét egy olyan esetről olvasunk, amikor túlzásba esnek az apostolok, s az Úr szelíd intésére, tanácsára van szükség. A „hirtelen felindultság” sem mentség a két apostol számára, akik a Jézust be nem fogadó szamaritánusok „méltó” büntetését szeretnék azonnal kieszközölni. Jézus rögtön figyelmezteti is őket arra, hogy kijelentésük mögött bizony rossz szándék húzódik meg, amely méltatlan az ő tanítványaihoz. Érdekes, hogy a máskor oly kicsinyhitű apostolok, most mennyire bátrak és mennyire bíznak abban, hogy kérésük azonnal teljesül és egy gyors fohásszal majd elintézhetik az egész falu lakosságát.

Jézus számtalanszor lelkünkre köti: a rosszat soha ne viszonozzuk rosszal. Ilyen esetekben ne hivatkozzunk végsőkig az igazságosság elvére, ne a bosszú és megtorlás járjon a fejünkben, hanem a megbocsátás. Isten sem mindenáron megbüntetésünket akarja, hanem türelmesen vár bűnbánatunkra. Életünk erkölcsi minősítésekor nem is az a mérvadó, hogy a többitől elkülönítve egy-egy cselekedetünk milyen, hanem az, hogy milyen lelkület van bennünk. Mi az alapvető szándékunk, irányultságunk, amely a cselekedeteink sorozatát meghatározza. Törekedjünk a békességes, a megbocsátó lelkületre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.