Elgondolkodtató

  • 2024. február 21. – Szerda (Lk 11,29-32)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzed…

  • Lady Ballers (2023)
    Posted in: Elgondolkodtató

    ELÉRHETŐ A DAILY WIRE+-ON! A szürreális, bohókás, kulturális szatíra az első olyan nagy játékfilm, melyet a Daily Wire saját streaming szolgáltatásán, a Daily Wire+ -on jelentet meg. Ebben a társadalomra vonatkozó szarkasztikus kommentárban Jeremy Bo…

  • Az öröm olajával fölkentem…
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy hitvédelmi szakkönyvben húsz érv szerepel Isten létezése mellett, és egy ellene. Ez az egy: a rossz problémája. A szenvedés, amelynek oka, hogy vétkeztünk. Ellenszegültünk Istennek, szabad akaratból. Ez a bűn misztériuma. És ezt hozta helyre…

  • 2024. február 20. – Kedd (Mt 6,7-15)
    Posted in: Elgondolkodtató

    A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szüksé…

  • Szembeszállni a megfélemlítéssel
    Posted in: Elgondolkodtató

    A kultúrharc folytatódik, célkeresztben pedig a keresztények. Hogy hitünket megvédhessük, és a gondolatok piacán is képviselhessük ügyünket, ellenfeleink stratégiájának józan elemzésére van szükség. Ebben a harcban az aktivisták egész szövetségé…

  • A büszkeség tesztje
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egyikünk sem szereti azt gondolni, hogy büszkék vagyunk. Mindig valaki más az; az a fickó ott az arrogáns. A mérés egyik módja, ha elgondolkodunk azon, hogy mennyire fogadjuk el, ha kijavítanak bennünket. Gondoljunk a Példabeszédek könyvéből a következ…

  • 2024. február 19. – Hétfő (Mt 25,31-46)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástó…

  • Hanyagold a közösségi médiát a nagyböjt alatt
    Posted in: Elgondolkodtató

    Az élet megy tovább, a közösségi médiával vagy e nélkül. Lehet, hogy itt az ideje, hogy legalább egy ideig enélkül folytassuk.
    A feleségemmel egy katolikus nyári táborban önkéntesként ismerkedtem meg. Minden héten középiskolásokat terelgettünk Penns…