Battaplébánia

Az utóbbi években Buenos Aires-ben különösen elterjedt a „Csomóoldó Boldogasszony” tisztelete, amely Ferenc pápának köszönhető. Az 1700–as évekből származó eredeti kegykép az augsburgi St. Peter am Perlach templomban található.

Bővebben …

A világhírűvé vált prágai Kis Jézus szobor története Dél-Spanyolországban kezdődött. A szobor alkotója ismeretlen. Úgy vélik, hogy valamely – Cordoha és Sevilla közötti – kármelita kolostorból indult útnak. Onnan hozta magával. egy bizonyos dona Isabela Manrique nevű úri hölgy, aki egy cseh nemeshez férjhez menő lányának ajándékozta a szobrot.

Bővebben …

A világhírűvé vált prágai Kis Jézus szobor története Dél-Spanyolországban kezdődött. A szobor alkotója ismeretlen. Úgy vélik, hogy valamely – Cordoha és Sevilla közötti – kármelita kolostorból indult útnak. Onnan hozta magával. egy bizonyos dona Isabela Manrique nevű úri hölgy, aki egy cseh nemeshez férjhez menő lányának ajándékozta a szobrot.

Bővebben …

„Amit a terápiától, tőled kaptam: keresztény nő lévén tudtam, hogy nekem igazán egy keresztény szakember tud segíteni, mert ő megérti azt amit a többiek nem.

Nehéz hónapok jöttek, a múlt feltárása, de tudtam, hogy el kell kezdeni, hiszen a gennyes sebet is ki kell tisztítani ahhoz, hogy meggyógyuljon. Rövidebb időszakra számítottam a terápiára, több hónap után úgy jöttem el, hogy még mindig lett volna min dolgozni, de úgy éreztem, hogy akkor nem tudok többet befogadni. Azt terveztem és ezt be is valósítottam, hogy amit addig hallottam és tanácsként, útmutatásként kaptam, azt megéljem. Ne csak szó maradjon, hanem váljék tetté.
 

Nagyon hálás vagyok a terápiáért! Ha nem találkozom Katával, nem kezel, már talán nem is élnék, elváltam volna … Megtanultam a terápia során NEM-et mondani, amikor az szükséges.

Úgy lettem nevelve, hogy szófogadó, jó kislány legyek, aki nem ellenkezik. Ebből számtalan problémám lett az életem során. Ötven évemen túl is tanulom, hogy a fontos dolgokban merjek nem-et mondani. Már legtöbbször sikerül, de utána még mindig lelkiismeret furdalásom van. Határozottabb lettem, nem akarok már mindenkinek megfelelni. Ebben még sok tanulnivalóm van.

Nagyon fontos dolgot megtanultam és használom is, hogyha bántás ér szóban, megsértődöm, sajnálom magam, és ettől elönt a depresszió, a halálvágy, értelmetlenség érzés erőssé válik, akkor  gyakorlom azt, amit a terápia során hallottam, hogy ilyen esetekben lehetőleg azonnal mondjam el Istennek, hogy mi fáj, mi esik rosszul, mondjam el úgy, mint egy barátnak, akkor ezzel át tudom adni a megbántottságot és többször tapasztaltam, hogy szépen meg is oldódtak a konfliktusok.

Borival régóta egyetértünk abban, hogy változtatni kéne az életén, ott kéne hagyni a munkahelyét és nem egyszerűen egy másik állást kéne keresnie, hanem végig kéne gondolnia, hogy milyen irányba menjen tovább az élete. 

Ő azonban nem csinál semmit. Miért, kérdeztem nemrég. Hát, várja, hogy Isten megmutassa neki, hogy mit csináljon. Ahogy erről beszélgettünk, kiderült, úgy gondolja, hogy Isten az egész utat meg kell mutassa neki a végeredménnyel együtt. Erre vár. És különben is… hosszan hozza a megdönthetetlen érveket, hogy miért nem lehet az ő helyzetében semmit sem tenni.

Van olyan, hogy ezt Isten tényleg megmutatja a végeredményt és az egész utat, de sokkal gyakoribb – különösen akkor, ha Isten olyanvalahová akar elvinni, amit a jelen állapotunkban nem vagyunk képesek felfogni -, hogy lépésenként vezet minket.

Ha nem látjuk, hogy mit kell tenni, az a leghatékonyabb, ha minden józan ésszel elfogadható irányban elindulunk, minden lehetőséget megragadunk. Amit Isten jónak lát, abban majd támogatni fog minket, amilyen irányban nem akarja, hogy menjünk, arra nem tudunk menni.

Ennyire egyszerű. Mégis sokszor nehéz megtenni. A legfontosabb akadályozó tényező az szokott lenni, hogy itt nyilvánvalóan ki kell adjuk a kontrollt a kezünkből és Istenre kell bízzuk magunkat.

Az ez ellen való tiltakozásunk gyakran abban jelenik meg, hogy el sem indulunk, mert az egész utat akarjuk előre látni (mert  kontrollálni akarjuk Őt, nem merjük rábízni magunkat). Vagy minden lépésnél már úgy gondoljuk, hogy na most már megérkeztünk, ez a végleges, innét nem kell tovább menni.

Az Istentől való függés elleni tiltakozás a legtöbbször azonban talán a pszichoanalítikusok által leírt klasszikus elhárítómechaniznus, a racionalizáció formájában próbál elrejtőzni. A racionalizás során egy érzést, amivel nem szívesen szembesülünk, nem érzésként élünk meg, hanem mintegy a külső valóságot leíró gondolatként fogalmazzuk meg. Nem azt mondom, hogy én nem bízom Isten jóságában és előre akarom látni az utat, különben nem indulok el, hanem rettentő okos érveket találok arra, hogy miért is teljesen reménytelen elindulni bármilyen irányba is. 

A terápiás ülések során  nagyon  okos, nagyon hihető, nagyon racionális, megtámadhatatlan érveléseket szoktam meghallgatni arról, hogy az adott helyzetből miért is nem lehet kilépni, hogy miért nincs annak megoldása. Amikor azonban tisztázzuk, hogy itt valójában arról van szó, hogy bízni kéne Istenben,  s amikor valaki tényleg tud a bizalom mellett dönteni, akkor a semmilyen módon meg nem oldható helyzeteket mégis mindig sikerül a pácienseknek – többnyire nagyon egyszerűen – megoldaniuk.

Ezrek és tízezrek óhaja teljesedik azáltal, hogy napvilágot lát ez az ájtatossági könyvecske. Régen várják már a Máriapócsi Könnyező Szűz tisztelői azt a hathatós áhítatgyakorlatot, melyet e könyvecske tartalmaz. Hiszen annyi a szenvedés, a keserűség, a könny mindig, de különösen most, hogy Mária gyermekei szinte napról-napra a Könnyező Istenanya kegyképe előtt szeretnének térdepelni s oltalomért esedezni.

Bővebben …