Archives for Magyar Egyházi hírek - Page 113
Szent Márton fotópályázat díjkiosztó Pogányban (2016. november 6., vasárnap)
November 6-án, vasárnap 10 órakor Pogányban Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutat be, amelynek végén a Szent Márton fotópályázat eredményhirdetését követően átadja a díjakat.
Keresztállítás Hajdúnánáson (2016. november 6., vasárnap)
November 6-án, vasárnap Hajdúnánáson (a Dorogi úton a bevásárló központtal szemben) közösen állítanak keresztet a görögkatolikusok, a reformátusok és a római katolikusok. 15 órakor ünnepélyes keretek között áldják meg az…
Tábori szentmise, megemlékezés Ostffyasszonyfán (2016. november 5., szombat)
November 5-én, szombaton 11 órakor az Ostfyasszonyfai hadifogoly-temetőben tábori szentmisét mutat be és megemlékezést tart Bíró László tábori püspök.
Krisztus halála ad mindenkinek életet
November 2-án tartjuk a halottak napját. Ezen a napon a katolikus egyház ünnepélyesen minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről emlékezik meg.
Mindenszentek ünnepe
November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé…
Jubileumi templombúcsú Dunakömlődön (2016. november 5., szombat)
November 5-én, szombaton 15 órakor Dunakömlődön a 190 éve felszentelt templom tiszteletére templombúcsút tartanak, amelynek keretében 15 órakor emlékmű megáldás lesz, majd 16 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyet Udvardy…
Andrea Bocelli Budapesten (2016. november 5., szombat)
November 5-én, szombaton 20 órakor a budapesti Szent István-bazilikában Andrea Bocelli ingyenes koncertet ad (részvétel regisztrációhoz kötött). Az Irgalmasság Szentévének keretében, néhány nappal az Amoris Laetitia (a Szeretet Öröme), a…
Balás Béla – Bolberitz Pál Regnum Marianum c. kötetének bemutatója Budapesten (2016. november 5., szombat)
Balás Béla - Bolberitz Pál Regnum Marianum c. kötetének bemutatója Budapesten November 5-én, szombaton 14 órakor Budapesten a Szent Imre-templomban (Budapest, Villányi ) mutatják be Balás Béla - Bolberitz Pál…
Halottak napi emlékmise a Don-kanyar Emlékkápolnánál (2016. november 2., szerda)
November 2-án, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál Spányi Antal megyéspüspök emlékmisét celebrál a II. világháború során, a Don-kanyarban elesett hősökért.
Halottak napja (2016. november 2., szerda)
November 2-án, szerdán órakor a Győri Nagyboldogasszony-székesegyházban (Belvárosi plébánia) Veres András győri megyéspüspök szentmisét celebrál az egyházmegye elhunyt püspökeiért és papjaiért.