Archives for Magyar Egyházi hírek - Page 536
Molnár Antal történész székfoglaló előadást tartott a Szent István Tudományos Akadémián
Székfoglaló ülésre került sor a Szent István Tudományos Akadémián Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében március 3-án. Ekkor tartotta meg székfoglaló előadását Molnár Antal egyháztörténész, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont…
Útravaló – 2025. március 5., hamvazószerda
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2025. március 5., hamvazószerda
Hogy örömhírrel induljon minden – Mt 6,1––18
Hamvazószerdával megkezdődik a húsvéti előkészületi idő, a nagyböjt
A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 5-ére esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való…
Szívvel, szakértelemmel a rászorulókért – Hetvenöt éves a Katolikus Szeretetszolgálat
A Katolikus Szeretetszolgálat 1950-ben, az állam és az Egyház megállapodásával jött létre. Nincs még egy olyan, szociális tevékenységet folytató egyházi intézmény Magyarországon, amely hetvenöt éve folyamatosan működik. A jubiláló szervezet…
Ferenc pápa állapota ma mindvégig stabil volt
A Szentszéki Sajtóközpont március 4-én, kedden este újabb közleményt adott ki Ferenc pápa állapotáról, akit a római Gemelli-klinikán kezelnek február 14-e óta.
Világítótorony a jövő nemzedéknek – Lezárult az EU alapító atyja kanonizációs ügyének első szakasza
Lezárult Isten szolgája Alcide De Gasperi olasz politikus, világi hívő és családapa boldoggáavatási ügyének egyházmegyei szakasza. Február 28-án az eljárás záróülésén a Lateráni Apostoli Palotában Baldassare Reina bíboros, Ferenc pápa…
Szentszéki nagykövetek és diplomaták közös szentmisén imádkoztak Ferenc pápáért
A római Santa Maria dell’Anima német liturgikus nyelvű templomban szentmisét celebráltak Ferenc pápa gyógyulásáért március 3-án, hétfőn este hat órakor. Több mint húsz ország Szentszékhez akkreditált diplomatái vettek részt a…
Andrea Riccardi: Európa nem tétovázhat, a keresztényeknek a béke útjait kell kidolgozniuk
Az Avvenire olasz katolikus lap sorozatot közöl az Európai Unió jelenéről és jövőjéről a jelenlegi nemzetközi helyzetből kiindulva. Andrea Riccardi történész, a Sant’Egidio közösség alapítója, számos nemzetközi béketárgyalás elősegítője írását…
Először szenteltek püspököt Jordánia új templomában
Február 28-án a jordániai Krisztus megkeresztelkedése templomban (Al-Magtasz) Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka elnökletével zajlott Iyad Akram Twal püspökké szentelése.
